Ha közpénzről van szó, a közérdekű adatok nyilvánossága fontosabb lehet az üzleti titoknál.
Jogszerűtlenül tagadta meg a gyáli önkormányzat, hogy az Elios Innovatív Energetikai Zr.t-vel kötött szerződés jelentős részét nyilvánosságra hozzák – írja az Index. A Transparency International Magyarország nyert az önkormányzattal szemben indított adatigénylési perben, a bíróság szerint a cég által adott közbeszerzési ajánlat minden lényeges eleme közérdekű adat.
Gyál 2014-ben pályázott a közvilágításának korszerűsítésére, és erre a célra 260,4 millió forint állami támogatást kapott. A város 2015-ben kötött kivitelezési szerződést az Elios Zrt.-vel 193,6 millió forint értékben. Az akkoriban a miniszterelnök veje, Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios úgy kapta meg a megbízást, hogy drágább ajánlatot adott, mint a közbeszerzésen elinduló másik ajánlattevő, utóbbit azonban kizárták az eljárásból.
Az EU csalás elleni hivatala, az OLAF szerint Gyál uniós pályázata felülről irányított volt, és személyi összefonódásokat is találtak a pályázók, valamint a közbeszerzés elbírálói között. Csakhogy az önkormányzat 2017-ben az Eleven Gyál kérése ellenére, az Elios üzleti titkainak a védelmére hivatkozva megtagadta a cég konkrét árajánlatára vonatkozó adatok kiadását.
A vállalkozás azt kérte, hogy minősítsék üzleti titoknak az ajánlatuk több fontos részletét. Erre megvan a joga, de a bíróság kimondta:
az üzleti titok védelménél fontosabb lehet a közérdekű adatok nyilvánossága, ha közpénzről van szó.
Így aztán most nyilvánosságra kellett hozni, hogy a kiviteli tervet 4,9 millió forintból készítették el, a korábbi lámpatesteket 24,8 millióért bontották el, az 1956 új lámpatest pedig bruttó 216,1 millió forintba került összesen.
Az Eleven Gyál azt is bemutatta: a város mellékutcáinak nagy része sötétbe borult az Elios-beruházás után, mert nem minden lámpaoszlopra szereltek lámpatestet, és ezek gyengébb fényereje és kisebb hatóköre tovább rontotta a fényviszonyokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.