Gazdaság MTI 2019. december. 23. 06:14

Megdőlt a vásárlói rekord aranyvasárnap

Volt, ahol le kellett zárni a parkolót a sok vevő miatt.

Aranyvasárnap hétvégéjén minden korábbinál nagyobb tömeg volt a bevásárlóközpontokban, a piacokon és az adventi vásárokban. Akadt olyan áruház, amelynek parkolóját napközben lezárták, mert nem fért el több vevő, írta a Magyar Nemzet hétfőn.

Hozzátette, hogy a rekordlátogatottság a piaci szereplőket is meglepte, akik hétfőn, az ünnepek előtti utolsó beszerzési napon szintén nagy rohamra számítanak.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a magyar kiskereskedelem az uniós átlagot meghaladó mértékben gyarapodik hónapról hónapra.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára azt mondta a lapnak: már biztosnak tűnik, hogy a tavaly decemberben mért 1141 milliárd forintos összforgalom után az idén meghaladja az 1200 milliárdot a háztartások költése az utolsó hónapban.

Míg korábban úgy számoltak, hogy csak kifejezetten az ajándékokra az idén 100 milliárd forintot fordítanak a magyarok, most már úgy tűnik, erre a célra legalább 110-120 milliárdot költenek decemberben - fűzte hozzá.

Kitért rá, hogy az üzletek hétfőn utoljára tartanak nyitva a hétköznapi rend szerint, kedden pedig legfeljebb 14 óráig tudnak boltba menni az emberek. Karácsony mindkét napján zárva lesznek az áruházak, péntektől viszont a már megszokott nyitvatartással üzemelnek egészen december 31-éig, amikor 16 vagy 18 óráig lehet vásárolni. Ezt követően január 2-án tér vissza a megszokott kerékvágásba a kiskereskedelem.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.