Újabb részleteket mutattak be a Habitat for Humanity lakhatási jelentéséből. Az eddig bemutatott fejezetekben azt állapították meg: a magyar fiatalok közel kétharmada a szüleivel él, és ez az arány évről évre nő. A lakhatási támogatások új rendszere pedig főleg azokat támogatja, akiknek már eddig sem okozott volna problémát lakást venni. Arra is kitértek, hogy kormány csak szabad kezet adott a városoknak a lakáshelyzet megoldására, pénzt nem, így aztán a városok egymásnak dobálják át a szegényeket, hogy oldja meg a problémáikat valaki más. Ezúttal már a nemzetközi kitekintésre is volt lehetőség, és nem lehetünk büszkék a megállapításra:

Magyarország nemcsak az európai átlaghoz képest, de még régiós szinten is sereghajtó a legtöbb lakhatási szegénységi mutatóban.

Magyarországon 4,4 millió lakóingatlan van, ezek közül nagyjából 3,5 millió nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak – állapította meg a jelentés. Ha csak azt nézzük, hogy hányan élnek beázó tető, penészes falak, vagy más hasonló rossz körülmények között, akkor nemcsak azt látjuk, hogy a régiónk más országainál sokkal rosszabbul állunk, hanem azt is, hogy képtelen az ország kitörni a rossz helyzetéből.

Ráadásul továbbra sem láthatunk olyan jelentős kormányzati programot, amely kifejezetten ezt a problémát célozná. Idézték a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2018-as adatait, amelyek szerint nagyjából egymillió ember áll közel ahhoz, hogy tartozásai miatt kikapcsolják az áramszolgáltatást otthonában. Többek között ennek is köszönhető, hogy a téli kilakoltatási moratórium ellenére 2018-ban átlagosan naponta 8,8 ingatlankiürítés történt.

Az is kiderül az adatokból, hogy Magyarországon a háztartási jövedelmeknek kimagaslóan nagy részét viszik el a lakbér- és egyéb lakhatási költségek. A nemzetközi szakirodalomban abban egyetértenek, hogy egy háztartás lakhatása akkor megfizethető, ha az olyan költségek, mint a bérleti díj, a lakáshitel törlesztőrészletei, a rezsi vagy épp a karbantartás és a javítások ára nem haladják meg a háztartás kiadásainak 30-40 százalékát. A magyar háztartások nagyjából 10 százalékában van e határ fölött a mutató.

A megfizethetőség összetevői közül Magyarországon a lakbér jelenti a legnagyobb kiadást, ráadásul a lakbérek 2015 óta robbanásszerűen nőnek. De az is kiderül a jelentésből: minél gazdagabb valaki, annál jobban csökkentek a lakhatási költségei az elmúlt években. Az albérletárak 2011 óta majdnem 90 százalékkal nőttek, és ez csak az országos átlag. Budapesten például 130 százalékos a drágulás 2011-hez képest, vagyis hiába a béremelkedés, ha egyszer a lakbér növekedése ezt elviszi.

Látványos az az adatsor is, amely a különböző jövedelmi kategóriákat hasonlítja össze az albérletárakkal. Itt jövedelmi decilisekre bontották a lakosságot, és azt látjuk: alulról számolva a hatodik decilis – vagyis ha jövedelem szerint sorba raknánk a magyarokat, akkor az ötödik legjobban élő egymillió ember – egy havi pénze még mindig nem akkora, mint egy 40 négyzetméteres lakás bérleti díja.  

Külön érdekes, ami az energiaárakkal történik. A rezsicsökkentés hatását ugyanis sokan érzik – épp csak a legszegényebbek nem, akik szénnel vagy fával fűtenek, ezeknek az árai ugyanis nőttek az elmúlt években. Csak 2018-ban 10 százalékkal drágultak a szilárd tüzelőanyagok.  Így aztán nem csoda, hogy az EU-átlag 7 százaléknak majdnem duplája, 13,9 százalék az olyan magyar háztartások aránya, ahol közüzemi hátralék van, a szegénységi küszöb alatt élőknek pedig majdnem egyharmados az arány.

Eközben a kiadó és eladó lakások kínálati árai folyamatosan emelkednek, sőt, 2018-ban egy nemzetközi összehasonlítás alapján az egész világon Budapesten emelkedtek leggyorsabban a lakossági ingatlanárak. Így bár ingatlanpiaci szempontból Budapest és Magyarország egyre vonzóbb befektetési célpont, azok, akik rossz körülmények között élnek, ebből nem éreznek semmilyen előnyt – áll a jelentésben.

A kormány sokat költ a lakhatás támogatására, csakhogy főleg azok kapják a pénzt, akik nem annyira szorulnak rá a segítségre. A 2020-as költségvetésben már közel 11-szer annyi pénz megy el szociálisan nem célzott lakhatási célokra, mint amennyit kifejezetten a rászorulóknak szánnak.