Gazdaság hvg.hu 2019. október. 07. 21:09

Villanyoszlop köré építettek egy házat Egerben

Szokatlan megoldást választottak, de megvolt rá az okuk.

Beépítettek egy ott lévő villanyoszlopot egy épülő házba Egerben - számolt be az Egri Ügyek portál, amely fotókat is közöl az egyelőre félkész házról.

A Blikk megkereste a házat építő vállalkozót, aki elmondta, az oszlop nem marad ott, ki fogják venni, mielőtt befejeződik a ház építése, akkor pedig egy úgynevezett tetőtartó veszi majd át a villanyoszlop szerepét, amely egy tetőre szerelt kis fémváz.

Ehhez azonban sok engedélyt kell beszerezni, a terveztetés, versenyeztetés és a hosszas jogi procedúra miatt hónapokra leállt volna az építkezés, ezért inkább haladtak az építkezéssel. A vállalkozó elismerte, hogy valóban szokatlan megoldást választottak, ám a meghökkentő ötlet nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen közben nemcsak a falak állnak, de a cserepek is a helyükre kerültek.

Hozzátette, most viszont már haladnának tovább a belső munkálatokkal, és egyre inkább útban van az oszlop. Elmondása szerint ha megkapják az engedélyt, akkor daruval emelik majd ki felülről az oszlopot a tetőn lévő kis nyíláson át.

Az oszlopot tulajdonló áramszolgáltató szóvivője a lapnak azt mondta, ez a megoldás valóban nagyon ritka, az viszont sokszor előfordul, hogy az oszlopot építkezés miatt odébb kell helyezni.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.