Gazdaság Lengyel Miklós 2019. július. 23. 15:15

„Nem vagyunk maffiózók!" – kiakadt egy McDonald’s-reklámra Salvini

A mélyben jóval nagyobb ellentétek feszülnek, mint amit egy hamburgerhirdetésből elsőre gondolnánk.

Bár Matteo Salvini csak miniszterelnök-helyettes és belügyminiszter, de amióta a pártjával megnyerte az EP-választást, folyamatosan egész Olaszország nevében nyilatkozik.

Most épp a Twitteren fakadt ki amiatt, hogy a McDonald's egy ausztriai reklámkampányában furcsa szójátékot alkalmazott: igazi mampfiosi Burger-t kóstolhatsz! A mampfen ugyanis németül majszolnit jelent, a fiosi szóvég pedig a maffiózóra utal. "Büszke és méltóságteljes nemzet vagyunk. Nem maffiózók!" – háborgott Matteo Salvini.

A brüsszeli Politico kérdésére válaszolva a McDonald's osztrák leányvállalatának szóvivője sietett mentegetőzni: „Nem akartuk megsérteni Itáliát. Épp ellenkezőleg, tudjuk, hogy az olasz ízek nagyon népszerűek Ausztriában, és ezért alkalmaztuk ezt a német–olasz szójátékot.”

Matteo Salvini valószínűleg nem véletlenül keverte össze Ausztriát és Németországot (erről később): pártja ellene szavazott Ursula von der Leyennek miközben a kormánykoalíció másik pártja, az Öt csillag megszavazta Angela Merkel kancellár jelöltjét. Emögött komoly koncepció különbség van – hívta fel a figyelmet a Corriere della Sera, rámutatva arra, hogy míg Giovanni Conte kormányfő, akit az Öt csillag jelölt erre a posztra, realista irányvonalat képvisel az Európai Uniónál, Matteo Salvini kitart korábbi populista elképzelései mellett.

Márpedig ezek miatt elúszhat a költségvetés. Bár Conte és Giovanni Tria pénzügyminiszter józan akciója leszerelte ugyan a brüsszeli kötelezettségszegési eljárást, de az Európai Unió központjában továbbra is joggal tartanak Matteo Salvinitől. Az ő nacionalista jelszavakba csomagolt gazdaságpolitikai elképzelései a feje tetejére állíthatják az eurózónát is, hiszen Itália több mint 2400 milliárd eurós adósságállománya már olyan nagy, hogy az akár nehéz helyzetbe hozhatná az Európai Központi Bankot is.

Az uniós jegybank politikája szerencsére nem változik – reméli a Corriere della Sera arra utalva, hogy nem a németek kapták meg ezt a kulcspozíciót, hanem a francia Christine Lagarde, aki Mario Draghi elnök laza pénzpolitikáját folytatja szemben azzal, amit a Bundesbank elnöke csinált volna az Európai Központi Bank élén.

Brüsszellel vagy ellene?

Olaszország stagnál, és ezen semmiféle populista program sem változtat – hangsúlyozza a Corriere della Sera gazdasági vezércikke. A nagy pénzügyi válság óta nincsen gazdasági növekedés Olaszországban, ahol csak az adósságállomány nő. A Corriere della Sera idézi Baldassari professzort, aki így írt erről: "ha a világ GDP-je évente 4 százalékkal növekszik, akkor az USA-ban ez 2,5 százalékot jelent, Itáliában pedig 1 százalékot, vagy annyit sem. Ha csak 2 százalék a világgazdaság növekedése, akkor Olaszországban megkezdődik a recesszió". Mindennek magyarázata szerint évtizedes strukturális okai vannak, melyek miatt Olaszország képtelen volt alkalmazkodni a globális gazdaság kihívásaihoz.

Ezért üdvözölték megmentőként Hszi Csinping kínai elnököt az év elején Rómában. Matteo Salvini Vlagyimir Putyin után Hszi Csinpingben fedezte fel a nagy keleti barátot. Brüsszelből figyelmeztették is, hogy a kínaiak barátsága meglehetősen öncélú. Akkor a görög példa lebegett az EU vezetői előtt: a válságba jutott görögöket megsegítették a kínaiak, de oly módon, hogy hídfőállást teremtettek Pireuszban, ahonnan ömlik a kínai áru az Európai Unióba – márpedig ez az exportoffenzíva munkahelyeket semmisíthet meg.

A populista kormányzatot mindez hidegen hagyta Rómában: nagy infrastruktúra-beruházási szerződéseket kötöttek a kínaiakkal, akik már megszerezték a trieszti kikötőt. Az Osztrák–Magyar Monarchia egykori fő kikötője ezentúl a kínaiak európai nyomulásának újabb állomása lehet annál is inkább, mert Trieszt Pireusznál jóval közelebb van Európa gazdagabb feléhez, ahova a kínaiak exportja főként irányul. (Emlékezetes nemrég a magyar állam is bevásárolt Triesztben, ahol magyar tengeri kikötőt hoznának létre. A gond csak az, hogy egy elhagyott iparterületet vettek meg, ami nem igazán alkalmas a kitűzött célok elérésére.)

Matteo Salvini viszont arra hivatkozik, hogy a franciák és a németek is paktálnak a kínaiakkal. Való igaz: Hszi Csinping elnök mini csúcson vett részt az Élysée-palotában, ahol Emmanuel Macron francia elnökön kívül jelen volt Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság – immár egykori – elnöke is. Ez utóbbit brutálisan bírálta Matteo Salvini, akinek pártja Ursula von der Leyent sem szavazta meg. Vagyis Itália erős embere továbbra is acsarkodik Brüsszel és a németek ellen. Erre Matteo Salvini számára jó alkalom egy (akár osztrák) McDonald’s-plakát is, mely maffiózónak nevezi az olaszokat – írja a brüsszeli Politico.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.