A lista élén a lengyelek és a románok állnak.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint eddig több mint 24 ezer magyar állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz – írja az MTI.
A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért – vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért – kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.
A tárca csütörtöki tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő állampolgárai közül e hónap elejéig 750 ezren tették meg.
A lista élén a lengyelek és a románok állnak 132 400, illetve 110 900 letelepedési folyamodvánnyal.
A nagy tagországok állampolgárai közül
- az olaszok 91 400,
- a spanyolok 52 900,
- a franciák 32 300,
- a németek 26 600 folyamodványt nyújtottak be.
A belügyminisztérium statisztikája szerint a magyarok a középmezőnyben járnak 24 500 letelepedési kérelemmel.
A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: június elejéig 800 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért. A belügyi tárca kimutatása szerint a hatóságok az eddig feldolgozott 668 ezer kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok alig 0,2 százaléka esetében nem született valamilyen okból jóváhagyó döntés.
A Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.
A brit kormány 3,75 millió fontos (1,4 milliárd forintos) költségvetéssel országos kampányt indított, arra biztatva a külföldi EU-állampolgárokat, hogy maradjanak Nagy-Britanniában, és folyamodjanak a letelepedett státusért. A kérvényezési rendszer sikeres működése érdekében a belügyminisztérium több mint 1500 fős alkalmazotti gárdát toborzott kifejezetten a folyamodványok elbírálására, és új központot alakított ki a telefonon, e-mailben és online felületeken érkező megkeresések, kérdések feldolgozására.
A központ – EU Settlement Resolution Centre – az Egyesült Királyság területéről a 0300 123 7379 telefonszámon hívható hétköznap 8-tól 20 óráig, hétvégenként fél 10-től fél 5-ig.
Akik nem akarják vagy nem tudják az e célra kifejlesztett mobilalkalmazást használni, postán is elküldhetik a minisztériumnak útlevelüket vagy egyéb személyazonosító okmányaikat.
A külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig lesz idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére, akár életbe lép a Brexit feltételeit tartalmazó – a londoni alsóház által eddig háromszor elutasított – megállapodás, akár nem.
A korábbi tervekkel ellentétben a rendszer teljes körű indulásával ingyenessé vált a külföldi EU-állampolgárok számára a Brexit utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése, és akik az engedélyezési rendszer próbaüzemeinek időszakban már befizették a díjat, visszakapják pénzüket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.