Olyan helyen is felújítják a villamospályát, ahol 2013-ban végeztek nagyobb rekonstrukciót, de közel húsz éve nem felújított szakaszhoz is hozzányúlnak.
Idén nyáron is folytatódik a 4-es, 6-os villamos vonalának felújítása – közölte a BKK. A felújítás miatt nem közlekednek a nagykörúti villamosok a Corvin-negyed és a dél-budai végállomások között várhatóan június közepétől, valamint a Margit híd, budai hídfő és a Széll Kálmán tér között július első felétől a tanítási szünet végéig. A korábbinál korszerűbb, könnyebben karbantartható vágányokra cserélik az elhasználódott sínpályát.
Az érintett szakaszokon a villamosok helyett alacsonypadlós, légkondicionált pótlóbuszok közlekednek majd, a járatok haladását buszsávok és további forgalomtechnikai intézkedések segítik. Emellett egész nyáron sűrűbben közlekedik a 2-es villamos és az M4-es metró.
A Margit körút érintett szakaszán – ahol a nyáron több, mint 800 méter hosszon építik át a villamosvágányt – utoljára 2000-ben végeztek a jelenlegihez hasonló volumenű felújítási munkát. Dél-Budán utoljára 1996 és 2000 között, illetve egy-egy rövidebb szakaszon 2010 és 2013 között végeztek nagyobb rekonstrukciót, most mintegy 1000 méteren cserélik a sínpályát.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.