Gazdaság hvg.hu 2019. május. 08. 11:27

Műfüves focipályákkal harcolnának a romák nyomora ellen

A tao lehet a kormány romaprogramjának motorja, akkor is, ha az adófelajánlást a közpénz elherdálásával egyenértékűen emlegetik.

A szegénysoron vagy nyomorban felnőtt emberek tehetik ki 2050-re a keresőképes, aktív korosztály csaknem felét a Magyar Máltak Szeretetszolgálat számításai szerint – olvasható az e heti HVG-ben. Márpedig nagyon nem mindegy, hogy ők dolgozni fognak és adót fizetnek, vagy segélyért állnak sorba.

A máltaiak felzárkóztatási programjának egyik pillérét jelenti, hogy felfedezték, a tao-pénzeket a felzárkóztatásra is lehet használni. A Monoron alapított, de több más városban is csapatot fenntartó Máltai SE 2016 óta 243 millió forintot kapott sportprogramokra, a jellemzően a romatelepeken kialakított műfüves pályákon a foci lett az utcai szociális munka egyik eszköze.

A romák életkörülményeinek javítására 1995 óta 11 kormányprogram született, ezeknek egy közös pontuk volt: érdemben egyik sem működött. A kormány most újratervezi a stratégiát, a HVG úgy tudja, elsőként 30 településen próbálkoznak a felzárkóztatással, ott, ahogy az aktív korúak 20-40 százaléka állástalan.

Részletek az e heti HVG-ben.

HVG
zöldhasú
Hirdetés