Új lakossági állampapír kibocsátásán dolgozik a kormány, Varga Mihály egy előterjesztéséből már lehet is tudni néhány részletet.
Az új, előkészítés alatt álló állampapírnak Nemzeti Kötvény lesz a neve és június 1-jén indulna, írja a Privátbankár.
A kibocsátás előzménye, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter 2018 végén azt a célt tűzte ki, hogy a közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon.
Varga az új állampapírnak már meg is ágyazott azzal, hogy a parlament elé beterjesztett egy törvénymódosító javaslatot, amelyben azt indítványozta, hogy a 2019. június 1-jét követően kibocsátott lakossági állampapírokon elért jövedelem (kamat, hozam) mentesüljön a jelenleg 15 százalékos személyi jövedelemadó megfizetése alól, teszi hozzá a Privátbankár.
Értesülésük szerint az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) szűkítené is az állampapírok fajtáit, hogy ezzel is minél inkább ráirányítsa a befektetők figyelmét az új papírra. Az is felmerült, hogy elmarad a nyugdíjkötvény kibocsátása is emiatt, de végül mégsem, a portál szerint az augusztus-szeptemberre várható.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.