Gazdaság hvg.hu 2019. március. 03. 17:06

Márki-Zay Péter meghekkelte a Fidesz sajtótájékoztatóját Hódmezővásárhelyen - videó

Sípoltak, bekiabáltak Márki-Zay Péter támogatói, miközben a helyi Fidesz éppen egy újabb feljelentésről tartott sajtótájékoztatót. A héten azért jelentették fel a város vezetőit, mert szabálytalanul és áron alul juttatták bérlakáshoz a lakásügyi tanács rokonát, most ebben az ügyben találtak újabb bizonyítékokat.

Nem elég, hogy egy állítólag szabálytalanul eladott önkormányzati lakás miatt feljelenti a Fidesz a hódmezővásárhelyi polgármestert, okirathamisítással is megvádolták Márki-Zay Pétert.

„Szemmel láthatóan más írta alá a bérleti kérelmet és a szerződést” – fogott bele a sajtótájékoztatóba Cseri Tamás hódmezővásárhelyi fideszes képviselő. Bejelentette: okirathamisítás miatt feljelentés-kiegészítést tesznek a jövő héten. Azt már csütörtökön bejelentették, hogy feljelentik Márki-Zay Pétert, az alpolgármestert és a Lakásügyi Tanács elnökét is, mivel kiderült, hogy ez utóbbi lánya számára, áron alul adtak el egy bérlakást. Ráadásul más szabálytalanságot is felfedeztek mind a bérleti szerződés megkötésének körülményeiben, mind az adásvételnél. Most ezt a feljelentést fogják kiegészíteni azzal, hogy a szerződéseken hamis aláírásokat is találtak, és azzal a váddal is előálltak, hogy a Lakásügyi Tanács elnökének lánya nem is lakott a lakásban másfél éven keresztül.

A sajtótájékoztatón aztán megjelentek Márki-Zay Péter támogatói is, akik a fideszes képviselőket túlkiabálták, kisípolták. Majd Márki-Zay, ahogy korábban már a közösségi oldalán reagált a vádakra, most is azt próbálta bizonyítani, hogy a bérleti szerződést és a lakás megvételére vonatkozó szerződést még korábban, 2017-ben az előző polgármester és Hegedűs Zoltán, a Fidesz frakcióvezetője, akkori alpolgármester írta alá.

„Zoltán, ki írta alá?” – kérdezte Hegedűst Márki-Zay Péter.

„A 2017-est én írtam alá, de az 2018. január 28-án lejárt” – válaszolta Hegedűs Zoltán.

Hódmezővásárhelyen még 2016-ban döntött a közgyűlés arról, hogy a 600 önkormányzati lakásból négyszázat értékesítenek úgy, hogy elővásárlási jogot biztosítanak a bentlakóknak. Amennyiben a bérlő nem tudja vagy nem akarja azt megvásárolni, akkor az önkormányzat azt harmadik személynek is eladhatja. A vásárlási szándékról még akkor nyilatkozni kellett. Húsz százalék kedvezményt kaphatott a vételi árból a bérlő, illetve újabb húsz százalékot levontak az árból, ha az összeget egyben fizették ki.

Így fordulhatott elő, hogy még 2017-ben valóban Hegedűs Zoltán írta alá a szóban forgó szerződést a bérletről és a vásárlási szándékról is. Tavaly decemberben íaztán ez alapján a tényleges adásvételi szerződést kötötték meg, amit viszont már az új városvezetés, azaz Márki-Zay Péter, és Kiss Andrea alpolgármester írtak alá.

A Fidesz feljelentése szerint a jelenlegi városvezetők akkor követtek el szabálytalanságot, amikor a bérleti szerződés meghosszabbításánál nem követelték meg az igazolást, hogy nincs közüzemi tartozása a bérlőnek, illetve azzal, hogy a Lakásügyi Tanács elnöke nem dönthetett volna saját lánya ügyében. (A hódmezővásárhelyi közgyűlés a bérlakások ügyeinek intézését a Lakásügyi Tanácsra testálta, amelynek elnöke egy szocialista képviselő, és akinek a lánya megkapta a lakást.)

A csavar a történetben az, hogy mostanra kiderült, hogy a szocialista képviselő lánya nem is lakott a lakásban másfél éven át, tehát gyakorlatilag még a kedvezmény sem jár volna. Ezt ezen a „zajos” sajtótájékoztatón a lakásügyi elnök azzal indokolta, hogy lányát, aki családi okok miatt költözött volna vissza a városba, a munkája még Győrhöz kötötte. Nagy Ernő azt is elmondta, hogy még nem is került tulajdonukba a lakás, mivel ez a vételár kifizetésével lehetséges, de még nem is kaptak hitelt a banktól a vásárlásra. A baj csak az ezzel, hogy a földhivatali bejegyzésben mégis az elnök lányának neve szerepel.

Korábban a sajtónak a város alplgármestere, Kiss Andrea azt nyilatkozta, hogy az előző közgyűlés által elfogadott rendeletet hajtották végre, amit a február végén megválasztott városvezetés megváltoztatott, ám az azt megelőzőően aláírt szerződésekre a régi rendelkezések vonatkoznak. A jegyző pedig azt közölte, hogy a lakásügyi tanács elnökének lánya jogszerűen bérlőként fizet még most is bérleti díjat, az adásvételre áprilisban kerül majd sor.

A Fidesz megtette a héten a feljelentést hűtlen kezelés miatt, mivel szerintük a nyolcmillió forint értékű lakást adtak el áron alul, ráadásul, szabálytalanul. Most a hamis aláírások miatt is feljelentést tesznek.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.