Gazdaság MTI 2019. január. 09. 11:59

Kriptovalutában követelnek váltságdíjat egy norvég milliárdos tavaly elrabolt feleségéért

A rablók azzal fenyegetőznek, hogy megkínozzák az asszonyt, ha nem kapják meg a pénzt.

Elrabolták tavaly október végén egy norvég milliárdos feleségét, és a 68 éves asszonyért váltságdíjat követelnek – értesült a helyi média szerdán.

Az ország 172. leggazdagabb emberének számító Tom Hagen ingatlanmágnás feleségének, Anne-Elisabeth Falkevik Hagennek október 31-én veszett nyoma – számolt be a Verdens Gang (VG) című norvég napilap.

A VG szerint 9 millió euró (mintegy 2,9 milliárd forint) váltságdíjat követelnek az asszonyért kriptovalutában. Az Aftenposten című lap úgy tudja, hogy a nő fogva tartói azzal fenyegetőztek, hogy megkínozzák az asszonyt, ha nem kapják meg a pénzt. A feltételezett túszejtőkkel korlátozott a kapcsolat – írta az újság.

A 68 éves Tom Hagen vagyona a Kapital című norvég gazdasági folyóirat becslése szerint 1,7 milliárd norvég korona (558 milliárd forint). A befektető 70 százalék tulajdonrésszel rendelkezik az Elkraft áramszolgáltatóban, amelynek alapító tagja.

Az emberrablások, túszejtések kifejezetten ritkák a gazdag skandináv országban, ahol a bűncselekmények száma meglehetősen alacsony.

A norvég rendőrség a személyazonosság közlése nélkül megerősítette, hogy a feltételezések szerint elraboltak egy hatvanas évei végén járó asszonyt Oslótól 20 kilométerre fekvő lörenskogi otthonából.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.