Gazdaság hvg.hu 2019. január. 04. 10:07

A Volán-dolgozók szakszervezete sem elégedett a 8 százalékos minimálbér-emeléssel

Beláthatatlan következményeket emlegetnek.

Kevésnek tartja a nemrég elfogadott és bejelentett 8 százalékos minimálbér-emelést a Volán-dolgozókat képviselő Közúti Közlekedési Szakszervezet – írja a 24.hu. A szervezet szerint a kétszámjegyűnél kisebb mértékű emelésnek beláthatatlan következményei lehetnek az ágazatban egyre nagyobb gondot jelentő munkaerőhiány miatt.

A szervezet nem érti, hogy a Liga és a Munkástanácsok miért írták alá az emelésről szóló dokumentumot, hiszen korábban a Magyar Szakszervezeti Szövetség is kevesellte a 8 százalékot, és szintén kétszámjegyű emelést sürgettek.

A Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke, Baranyai Zoltán szerint ha nem emelkednek tovább a bérek, további elvándorlásra kell számítani, ami

még a tavalyinál is kritikusabb helyzetet teremthet az egyébként is létszámhiánnyal küzdő ágazatban.

Baranyai hangsúlyozta, autószerelőből, autóvillamosság-szerelőből és autóbusz-vezetőből már tavaly is komoly hiány volt, és a régi dolgozókat is csak nehezen vagy egyáltalán nem lehetett megtartani a szakmában. A szakszervezeti vezető szerint „sajnálatos, hogy a megállapodást aláíró konföderációk a 8 százalék elfogadásával az ágazati tagszervezeteik pozícióját jelentősen gyengítették a helyi bértárgyalásokon”, de reménykedik benne, hogy a döntéshozók reálisan látják a foglalkoztatási nehézségeket, és mindezt figyelembe véve születik egy új, mindenki számára elfogadható megállapodás.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.