Este derül ki, pártja hagyja-e a kormányfői székben a politikust.
Lemond a következő választások előtt Theresa May, ha túléli a pártján belül kezdeményezett bizalmi szavazást – írja a brit sajtó a miniszterelnöki hivataltól származó információk alapján. May-t délután hallgatja meg a Konzervatívok 1922 nevű parlamenti bizottsága, majd magyar idő szerint 7 órakor kezdődik a voksolás, amely arról dönt, megkapja-e a bizalmat párttársaitól a párt és a kormány vezetésének folytatására.
A May elleni bizalmi szavazást a párt Brexit-párti szárnya kezdeményezte, de kiállnak mellette a Brexitet és a kilépés feltételeiről az EU-val kötött megállapodást egyaránt ellenzők is. Kétséges azonban, hogy összejön-e a szükséges, 158 szavazat, hiszen már több mint száz tory képviselő jelezte, hogy támogatja May-t. A Guardian három óra előtt azt írta, 136 támogatója van már a miniszterelnöknek. A Twitter-poszt persze nem egyenlő a frakcióbeli szavazással, így a végeredményre estig várni kell.
A voksolás mindkét fél számára rizikós, hiszen ha May kerekedik felül, egy évig nem lehet ellene újabb bizalmi szavazást kezdeményezni. Ha pedig ellenzői, gyorsan szembesülniük kell azzal, hogy a miniszterelnök kiiktatása nem garancia arra, hogy egy újabb Brexit-megállapodást, netán népszavazást tudnak kiharcolni. Nem véletlen, hogy May reggel arról beszélt: a voksolás leginkább az ellenzéki Munkáspárt malmára hajthatja a vizet.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.