Az Állami Számvevőszéknek kellene megvizsgálnia, hogy mennyibe került a bukott macedón miniszterelnök szöktetése, és ki hagyta jóvá azt.
A Demokratikus Koalíció felszólította az Állami Számvevőszéket, hogy rendkívüli vizsgálattal állapítsa meg, mennyibe került Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő szöktetése.
A DK frakciószóvivője azt mondta, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beismerte, hogy a börtönbüntetésre ítélt egykori miniszterelnököt magyar diplomaták szöktették át a balkáni útvonalon. Gréczy Zsolt kiemelte, hogy a sajtóhírek szerint az akcióban legalább négy magyar diplomata és két jármű vett részt. Egy ilyen akciónak komoly költségei is lehetnek, ezért a DK azt is tudni szeretné, hogy ki hagyta jóvá azt – mondta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.