Gazdaság hvg.hu/MTI 2018. november. 20. 06:46

Betett a gabonatermesztőknek a Duna alacsony vízállása

A termény nagy része a Dunán hagyja el az országot, illetve csak hagyná, ha tudná.

Halomban áll a betakarított gabona a raktárakban, a Duna alacsony vízállása miatt ugyanis gyakorlatilag leállt a folyami szállítmányozás. Bár a kereslet továbbra is élénk, az ügyleteket csak későbbi elszállítással tudják megkötni a termelők - írta a keddi Magyar Idők.

Petőházi Tamás, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: nyár óta gyakorlatilag nem hagyta el az országot a Dunán keresztül egyetlen rakomány gabona sem. Mindez elsősorban a raktárkapacitás végessége miatt jelent problémát, mára ugyanis a Duna mellett található összes raktárt kibérelték, a búza és kukoricatermés jelentős része még mindig a gazdáknál van. A kereskedők jó ideje nem vásárolnak elszállítással árut, a gabona tárolásáról pedig a termelőknek kell gondoskodniuk.

Petőházi Tamás szerint a szállítmányokat csak 15-20 százalékkal magasabb áron tudják a közúti fuvarozókkal elszállíttatni. A kilátások pedig nem túl kedvezőek: bár a napokban várható némi eső, a Duna vízállásában érdemi változást ez nem okoz majd. Ahhoz, hogy a folyó újra hajózható legyen, több hónapnak kell eltelnie, a gabonakereskedelemben és a készletekben pedig legkorábban a jövő év tavaszán állhat vissza az egyensúly.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Hirdetés
BANK360 SZEMÉLYI KÖLCSÖN AJÁNLATOK
Személyi kölcsön kalkulátor
Hitel összege (Ft)
Futamidő ()
Minden hír a koronavírus-járványról