A parlament előtt a törvényjavaslat, amely egy kézbe tenné az összes állami magasépítési beruházást a kormány.
„A Kormány megtárgyalta és elfogadta az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet a Kormány nevében mellékelten benyújtok.” Ezzel kezdődik az az állami magasépítési beruházások megvalósításáról szóló javaslat, amely most került fel a parlamenti honlapra.
A Zoom a normaszöveggel kapcsolatban azt írja, a kormány tervei szerint a jövőben minden új állami magasépítési beruházást egy kézben összpontosítanának, erre a célra hoznák létre százszázalékos állami tulajdonban működő Beruházási Ügynökséget.
Az indoklás szerint az önálló ügynökség képes csak, hogy „garantálni az állami érdekek teljes körű szem előtt tartása mellett a központi költségvetési forrásból megvalósuló mind esztétikailag, mind funkcionálisan kiemelkedő értéket képviselő építési beruházások költséghatékony, határidőre történő megvalósítását”.
A cél tehát egyértelmű, az állami (magasépítési) beruházások felgyorsítása. A Beruházási Ügynökség, amely önálló költségvetési forrással rendelkezik majd, közreműködik a beruházások előkészítési folyamatában, és lefolytatja a beruházások kivitelezési szakaszát is. A jövőben cél lesz az is, hogy a beruházás „valós bekerülési költségének meghatározása után kerüljön csak biztosításra a megvalósításhoz szükséges pénzügyi forrás”.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.