Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 27. 10:23

Lopott gázzal fuvarozott egy miskolci férfi hat éven át

A környező épületeket is veszélyeztette a férfi, akit azzal vádolnak, hogy hat éven át lopta a gázt.

Az ügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen gondatlan közveszély okozásának vétsége, jelentős értékre elkövetett lopás bűntette, és kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt. A vádlott miskolci lakóházában 2012-ben a cég megszüntette a gázszolgáltatást, és leszerelte a gázmérőt. A vádlott a gázelosztó vezetékre szabálytalanul visszacsatlakozott, és méretlen gázzal látta el az otthonában működő gázberendezéseket, majd a ház garázsában kialakított egy töltőállomást. Ez úgy működött, hogy egy kompresszor segítségével sűrítette a szabálytalanul vételezett gázt, és ezzel látta el azokat a személygépjárműveket, amelyekkel egy internetes oldalon keresztül szervezett személyszállítást végzett.

A férfi háztartási célra 646 ezer forint, személyfuvarozásra 6,1 millió forint gázt tulajdonított el jogtalanul. 2016-tól pedig a lakása melletti villanyórát megkerülve rácsatlakozott a méretlen fázisokra, és 81 ezer forint értékben áramot is lopott.

A férfi a szabálytalan gázvételezéshez, és az autók CNG tartályainak töltéséhez alkalmatlan anyagminőségű szerelvényeket használt. Emiatt folyamatosan fennállt a gázszivárgás lehetősége, illetve a szellőztetés hiánya, továbbá az elektromos eszközök közelsége miatt fennállt a szikraképződés és a robbanásveszélyes gázkoncentráció keletkezésének veszélye. Ez pedig már a környezetben lévő épületeket, személyeket és közműveket is folyamatosan veszélyeztette. A sértettek a felmerült káruk megtérítése iránt polgári jogi igényt jelentettek be.

Az ügyészség a vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Gazdaság Kovács Gábor 2024. december. 22. 07:00

És akkor Mészáros Lőrinc megtalálta a helyét a konyhában

Az ország leggazdagabb embere a bankvezetésbe nem szól bele, de a felesége karácsony első napján már beengedi a konyhába, és Londonba is elmehetnek magángéppel. Az országgyűlés elfogadta a 2025-ös költségvetést és megszavazta a Pénzügyminisztérium megszüntetését. Varga Mihály búcsúzóul még megtrükközte az államadósságcsökkentést. <strong>Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.</strong>