Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 20. 17:45

Az Országgyűlés elé vinné a Brexit ügyét Ungár Péter

A képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy a kormánynak nincs terve arra, mi történik, ha nem sikerül megállapodni a britekkel.

Határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Ungár Péter, az LMP-s képviselő a Brexittel kapcsolatos intézkedéseket vár el a kormánytól. Mint a politikus a hvg.hu-nak elmondta, nem elfogadható, hogy a kormány semmilyen tájékoztatást nem ad a tárgyalások állásáról.

A határozati javaslat elsősorban arra igyekszik felhívni a figyelmet, valós esély van arra, hogy a szigetország megállapodás nélkül lép ki az EU-ból, ennek pedig súlyos következményei lehetnek a magyarokra, elsősorban az országban dolgozókra és tanulókra nézve. A határozat kimondaná azt is, hogy kiemelt cél az ott élő magyarok szociális ellátásának „szükséges és arányos mértékben” való fenntartása. Ungár felkérné a kormányt, hogy december 31-ig terjesszen elő egy stratégiai akciótervet, haladéktalanul tárgyaljon a brit kormánnyal, és ennek eredményeiről számoljon be az Országgyűlésnek.

A politikus elismerte: nagy mozgástere nincs a kormánynak, hiszen az EU vezetése tartja magát ahhoz, hogy a huszonhetek helyett, egységes mandátum alapján Michel Barnier és csapata folytat tárgyalásokat Londonnal. Azt azonban nem tartja elfogadhatónak, hogy a magyar kormány mintha nem foglalkozna a kérdéssel. A politikus néhány hete írásbeli kérdést intézett a kormányhoz azzal kapcsolatban, van-e terve arra az esetre, ha nem születik megállapodást, erre teljesen általános választ kapott, szintén konkrét tervek nélkül.

 

Még nem tudja a magyar kormány, hogy mit tenne, ha megállapodás nélkül lesz Brexit

Nem lesz jó világ, ha nem sikerül jövő márciusig megegyezni a Brexit feltételeiről, márpedig erre komoly az esély. A londoni kormány mondogatja, hogy nem szeretne egyezség nélkül távozni az EU-ból, de hogy ez lehetséges, abban maga sem biztos, ennek biztos jele, hogy elkezdte felkészíteni a népet a legrosszabbra.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.