Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 12. 09:32

Milliárdokat költött az állam honvédségi helikopterekre, mégis elavultak maradtak

A magyar szállítógépek továbbra is az 1970-es évek technikáján repülnek.

Másfélszer olyan drágán újíttatta fel a Magyar Honvédség az oroszokkal a Mi–17-es helikoptereket, mint az ukránok teszi azt a török haderőnek – írja a zoom.hu. Öt magyar gépet 16,1 millió euróért, vagyis mintegy 5,2 milliárd forintért újított fel a vállalat, vagyis egy-egy Mi–17-es rendbehozása körülbelül egymilliárd forintba került, míg egy török helikopteré 653 millióba.

Magyarország esetében a nagyjavításokat orosz cégek végezték, a velük szemben fennálló uniós szankció miatt viszont a gépeket nem lehetett modernizálni. Ez azt jelenti, hogy a magyar szállítógépek továbbra is a 1970-es évek technikáján repülnek, azokba nem kerülhettek bele korszerű navigációs, éjjellátó és önvédelmi rendszerek. Cserébe a felújítás roppant drága lett.

* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség

Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.