Gazdaság hvg.hu 2018. szeptember. 07. 12:34

Sosem látott magasságban a hiány, a kormány nem aggódik

Az éves előirányzat 121 százaléka volt a deficit augusztus végén.

1646,2 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás augusztus végén, ami több mint másfélszerese az egy évvel korábbi, 979,9 milliárdos deficitnek – derül ki a Pénzügyminisztérium gyorsjelentéséből. Még rosszabb a kép, ha a központi költségvetést nézzük: ott 1700 milliárdot is meghaladta a hiány összege.

Csak augusztusban 155,3 milliárddal hízott a hiány – ennél csak 2017-ben sikerült a nyolcadik hónapban nagyobb összeget felhalmozni – jegyzi meg a Portfolio. A portál azt is kiemeli, hogy ha a nyolc hónapos összeget nézzük, ilyen magas még sosem volt a deficit.

Az első nyolchavi hiánnyal az egész évre tervezett 1360,6 milliárd forintos hiánycél 120,9 százaléka teljesült. Ennél utoljára 2011-ben szaladt el jobban augusztus végére a hiány.

A negatív mérleghez hozzájárult, hogy augusztus végéig az uniós kiadások elérték az 1388,5 milliárd forintot, ezzel szemben a kormány mintegy 183 milliárd forint bevételt tudott csak elszámolni Brüsszellel – írta közleményében a Pénzügyminisztérium. További 30 milliárdos pluszköltséget jelentett, hogy a Magyar Államkincstár – az előző évekhez hasonlóan – az iskolakezdés megkönnyítése érdekében a szeptemberben esedékes családi támogatásokat augusztus utolsó hetében fizette ki.

A tárca ennek ellenére optimista, sőt, közleményüknek azt a címet adták, hogy "Az államháztartás helyzete változatlanul a stabilitást tükrözi". A PM az év egészére továbbra is 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel és az uniós módszertan szerint 2,4 százalékos államháztartási hiánnyal számol.

Az optimizumsra okot adhat, hogy mind személyi jövedelemadóból, mind áfából 170 milliárd forinttal nőtt a bevétel az előző év azonos időszakához képest, a járulékok pedig 188 milliárddal haladták meg a 2017 első nyolc hónapjában elkönyvelteket.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Köves Gábor 2025. március. 28. 19:30

„Legkedvesebb magyar barátaim!” – Eric Stoltz a Maszkról, a ponyvaregényes időkről, magyar barátairól és Cherről is mesélt a HVG-nek

A nyolcvanas évek tinédzsersztárja a kilencvenes években Tarantino társaságába keveredett, majd elkezdett rendezni. Első komoly szerepét Peter Bogdanovich filmjében, a 40 éve bemutatott Maszkban játszotta Cher oldalán. Az sem szegte kedvét, hogy a Vissza a jövőbe nélküle készült el, pedig ő kapta meg eredetileg Marty McFly szerepét. Magyar káromkodásokról, Cher és Bogdanovich gyűlölködéséről és egy fejre húzott harisnyáról is beszélgettünk.