A termés kevesebb lesz ugyan, de a száraz időjárás legalább a szikkasztást megspórolta a gazdáknak.
Hiába nőtt 3 százalékkal a vetésterület, a meleg miatt 3-4 százalékkal kisebb lesz a napraforgótermés – mondta a Világgazdaságnak a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke. Az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) adatai szerint a tavalyi 658 ezer hektár után 2018-ban 673 ezer hektáron terveztek napraforgót termelni a gazdák, ez azonban nem látszik a bevételeken: a múlt évihez képest augusztus közepén alacsonyabb áron adták-vették a fizikai piacon a napraforgót. Az AKI tavaly augusztus közepén tonnánként 96 ezer, idén pedig 90,1 ezer forintos termelői árat mért.
A Gabonatermesztők Országos Szövetsége szerint viszont előnye is van a nagy szárazságnak: a termelők közül sokan megspórolhatták a betakarítás előtti deszikkálás, vagyis a növény vegyszeres kiszárításának költségeit. Ez hektáronként 11-13 ezer forinttal kevesebb kiadást jelenthet.
A Világgazdaság szerint a napraforgó piaci kilátásait javíthatja, hogy az EU 2021-től – a termelő országokban tapasztalható környezetrombolásra hivatkozva – betiltotta a pálmaolaj bioüzemanyagként való hasznosítását, és könnyen elképzelhető, hogy ezt a lépést az élelmiszeripari felhasználás betiltása követheti.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.