Megjelent az a rendelet, amellyel a jegybank a hosszabb kamatperiódust igyekszik támogatni és a lakosság túlzott eladósodását megakadályozni.
Szigorúbb feltételekkel lehet jelzálogkölcsönt folyósítani az adósságfék új szabályai szerint – az erről szóló rendelet a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható. Az október elsején életbe lépő MNB-rendelet felső korlátot szab a jövedelemarányos törlesztőrészletnek, egyben igyekszik arra bírni a felvevőket, hogy ne dőljenek be a változó kamatoknak – sokszor önmagában a kamat emelése is fizetési nehézséget okozhat a hitelt felvevőknek – emlékeztet közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
Ha az igazolt havi nettó jövedelem kevesebb 400 ezer forintnál (2019. július 1-je után 500 ezer forintnál), az öt évet meghaladó futamidejű, forintalapú jelzáloghitel esetén a törlesztőrészlet nem haladhatja meg
- az ötven százalékot legalább 10 éves kamatperiódusban rögzített hitelkamat vagy a futamidő végéig rögzített hitelkamat esetén
- a 35 százalékot legalább 5 éves, de 10 évnél rövidebb kamatperiódusban rögzített hitelkamat esetén
- 25 százalékot az 5 évnél rövidebb kamatperiódusban rögzített hitelkamat vagy változó hitelkamat esetén.
Euróhitel, euróalapú hitel nyújtása esetén legalább 5 éves kamatperiódusban vagy a futamidő végéig rögzített hitelkamat esetén a jövedelem 25 százaléka lehet a törlesztőrészlet, öt évnél rövidebb kamatperiódusnál pedig 15.
Ha az ügyfél, illetve adóstársak esetén az ügyfelek összesített igazolt havi nettó jövedelme eléri vagy meghaladja a négyszázezer forintot (2019. július 1-je után az 500 ezer forintot), a JTM hitelkérelem elbíráláskori értéke az öt évet meghaladó futamidejű jelzáloghitelek esetén
- legalább 10 évre vagy a futamidő végéig rögzített hitelkamat esetén a 60 százalék lehet;
- legalább 5 éves, de 10 évnél rövidebb kamatperiódusban rögzített hitelkamat esetén 40 százalék;
- 5 évnél rövidebb kamatperiódusban rögzített hitelkamat vagy változó hitelkamat esetén 30 százalék.
A törlesztőrészletbe minden az adós által bejelentett, vagy a központi rendszerben nyilvántartott kifizetés beleszámít. Ha valaki adóstársként vesz részt egy hitelügyletben, akkor egyenlő arányban oszlik meg a törlesztőrészlet az adóstársak között.
Az MNB rendelet emellett a már felvett hitelek kamatkockázatának mérséklését is támogatja azzal, hogy szerződésmódosításnál és hitelkiváltásnál – ha nem rövidül az új hitel kamatperiódusa – nem kell alkalmazni az adósságfék-szabályokat.
* * * Milliókat lehet spórolni a legolcsóbb lakáshitel kiválasztásával!
A lakásvásárlás előtt állóknak sokszor hitelre is szükségük van céljuk megvalósításához. A jelenlegi gazdasági környezetben még fontosabb megtalálni a legolcsóbb ajánlatot, amivel akár milliók is megtakaríthatók. Ehhez érdemes a Bankmonitor lakáshitel kalkulátorát használni.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.