Akár 100%-os hitellel, vagyis egyetlen euró önerő nélkül juthatnak ingatlanhoz spanyol tengerparti városokban – ilyeneket ígért a jobb életre vagy egy kedvező befektetésre vágyó honfitársainak egy magyar nő. Csakhogy a mesésen hangzó lehetőségben bízó magyarok mára az interneten szervezkednek, miután szerintük egy profi csaló áldozatai lettek. Történetük azt is jól mutatja, milyen végtelenül kiszolgáltatottak a külföldön boldogulást remélő emberek, ha helyismeret és nyelvtudás nélkül vakon bíznak egy másik magyarban.
Ő lehetne a spanyolországi Bróker Marcsi, úgy verte át az embereket. De mivel ingatlanokban utazik, Kéró Jucinak is hívjuk – mondta egy nem régóta létező közösségi oldal egyik tagja, Bíró Csaba. Azért fordult lapunkhoz, mert szerinte nem véletlenül lett több száz tagja annak a Facebookon létrehozott csoportnak, amely egy Spanyolországban működő magyar nő, B. Judit által "átvert" embereket fog össze, kifejezetten azzal a céllal, hogy "több becsapás ne fordulhasson elő", más ne utólag "fusson a saját pénze után".
B. Judit hihetetlenül jól hangzó, többek közt 100, sőt korábban állítólag 113%-os hitellel közvetített spanyol ingatlanokat többek közt Alicante környékén. Hogy mégis hányan jártak pórul, arra nézve csak becsléseket hallani tőlük, biztosat senki nem tud(hat). "Még csak most kezdték megtalálni egymást itt az interneten. Közülük sokan már nem is Magyarországon, hanem külföldön élnek, például Angliában, Németországban" – magyarázta Bíró. A közös pont az, hogy a virtuálisan gyűlő közösség tagjai vagy Spanyolországban szerettek volna élni, vagy befektetésnek ott szerettek volna ingatlant vásárolni – méghozzá a régóta ott élő és dolgozó magyar nő közreműködésével.
A spanyol ingatlanvásárlásra ráfázó magyarok közül többen is elmondták saját történetüket. Egyikük 2016-ban a spanyol pénzügyi felügyelethez fordult a magyar nő miatt, más azt állította, hogy rendőrségi feljelentést tett ellene, de megerősített információnk spanyol hatósági eljárásról nincsen. Többen is azt mondták, hogy sokan csak most, a csoport létrehozása óta jöttek rá, hogy mennyien is vannak, jelenleg gyűjtik az információkat, már egyeztettek jogásszal és hamarosan együtt tesznek feljelentést Spanyolországban.
Akár 100%-os, sőt 113%-os hitel
Több spanyol bankkal állunk szerződésben, az általuk visszavett – bebukott – ingatlanokat értékesítjük az ország területén. Hitelt minden uniós állampolgár kaphat itt Spanyolországban, a finanszírozási lehetőségek 80-100% között mozognak – így írt a lehetőségekről maga B. Judit az egyik érdeklődőnek egy birtokunkba került tájékoztató levélben. A havi fizetnivalók pedig nem tűntek vállalhatatlannak, főleg olyannak, aki hosszú távra elköteleződött volna, így 25-30 éves futamidőre már havi 70- 120 ezer forintnak megfelelő havi törlesztőrészlettel futó hiteleket ígértek.
De mégis miért dőltek be ennek ennyien? – azonnal ez a kérdés ugrik be mindenkinek. A ráfázott emberek elmondása szerint túl nagy volt a csábítás, hogy minimális önerővel, sőt 100%-os hitel esetén egyetlen fillér befizetés, vagyis önerő nélkül spanyol ingatlanhoz jussanak. Ráadásul egészen tavalyig létezett a magyar bankok hitelezési gyakorlatához szokottak számára lehetetlenül hangzó, 113%-os konstrukció, amikor a spanyol bank még az ingatlan-átruházás miatt fizetendő illetéket is állta. Egyik forrásunknak 2016-ban még ezt az utóbbi lehetőséget ígérte B. Judit, de végül ő inkább nem vette igénybe a nő ügyintézését.
Az előre elkért beugróra megy ki a játék?
A magyar nő a birtokunkban lévő tájékoztató anyagban felhívta a figyelmet arra, hogy a spanyol bankok természetesen fenntartják a hitelbírálat jogát. Csakhogy a nekünk nyilatkozók egymástól függetlenül állították: arra megy ki a játék, hogy minél többen beugorjanak, és kifizessenek neki előzetesen 500-1500 eurót megbízási díjként, illetve a várható költségekre. Ez pont egy olyan nagyságrend, ami még nem is tűnik vállalhatatlan kockázatnak a spanyol álomlakásért.
"Sok ember szerintem eleve nem is felelne meg a hitel feltételeinek" – állította G. Botond –, vagyis szerinte a kedvező spanyol hitelben bízó magyarok jelentős részének soha nem is volt esélye a pozitív elbírálásra. Kérte, teljes nevét ne tüntessük fel nyilvánosan, de mint mondta, őt nyugodtan feljelentheti B. Judit, úgyis ezzel fenyegetőzik előszeretettel.
"Én is a csatlósa voltam" – fogalmaz kertelés nélkül, ugyanis Dániában élő magyarként őt is beszervezte B. Judit a közvetítésbe. Szerinte ugyanis az a módszer, hogy
a magyar nő társával kifejezetten saját honfitársaira utazik, elsősorban a Facebookon,
állítólag amúgy sem beszél más nyelven folyékonyan, még spanyolul sem. "A különféle országokban élő magyarok közösségi csoportjaiban mindenhol az ő hirdetései folytak" – mondta.
"Két pici gyerekkel csábított ide"
Ő is így ismerkedett össze vele, mialatt Dániában élt, az lett volna a feladata, hogy majdani jutalékért minél több dán ügyfelet hozzon, hiszen itteni vállalkozása révén voltak kapcsolatai. Tavaly ősszel a családjával át is költözött Spanyolországba, elhitte, hogy B. Judit beveszi az ingatlanos üzletbe. "Két pici gyerekkel csábított ide Dániából, így én tulajdonképpen nem a közvetítés elmaradása miatt jártam rosszul, hanem mert a biztosból kiszakított bennünket a maszlag kedvéért" – mondta G. Botond.
Így közelről látta, mi a "turpisság" – fogalmaz –, hogyan húzzák le a magyarokat a beugró összegre, majd "utána már nem is nagyon csinálnak semmit". Hogy pontosan meddig vitte el B. Judit az ígért közreműködést, arra nézve most gyűjtik a visszajelzéseket, szerinte egyesek abban sem biztosak, hogy egyáltalán elindult a hiteligénylés folyamata, amivel megbízták a magyar nőt.
Hiába utazott oda – de "legalább nyaralt"
Több forrásunk ugyanúgy írta le a történéseket: egy idő után a belevágó emberek türelmetlenek, telefonálgatnak, nézegetik a B. Judit által megadott banki ingatlan-adatbázisok hirdetéseit, miközben megy a hitegetés, hogy már mindjárt intéződik a hitel.
Voltak, akik oda is utaztak, akár többször is, így nemcsak az előre odaadott pénzt, hanem a repülőút, a szállás, kocsibérlés árát is elbukták. Egy ilyen, végül szintén meghiúsult közvetítésnél G. Botond szerint "Judit szájából az hangzott el: legalább nyaralt az ügyfél".
Bánják, félnek, szégyellik
Sokan mégsem mernek semmit tenni, mert a nő jogi következményekkel fenyegeti őket, de vannak, akik G. Botond szerint azt hiszik, hogy egy nemzetközi bűnszervezet hálójába kerültek, még a csoportban sem merik névvel vállalni a velük történteket. Más úgy vélte, hogy a károsultak többsége könnyen kijátszató, egyszerű ember, ráadásul nyelvtudás és a spanyol eljárások ismerete nélkül inkább nem fut a pénze után. De a hallgatást indokolhatja a szégyen is, hogy ennyire átverték őket.
A Bróker Marcsi-hasonlat több forrásunk szerint azért is stimmel, mert B. Judit kifejezetten egyszerű nőnek tűnik, egy Németországban élő magyar szerint éppen ezért tud a hozzá hasonlók bizalmába férkőzni. Ez a forrásunk tudja, hogy a történteket hallva sokan azt gondolják majd róla: hogyan lehetett ennyire felelőtlen, csakhogy szerinte Judit "nagyon rafinált", vele azt is el tudta hitetni, hogy barátnők. Férjével azt tervezték, hogy Németországban összegyűjtött pénzükön spanyol ingatlant vásárolnak, ismerősök ajánlották Juditot, akivel januárban beszéltek először, kiválasztották a vágyott lakást, de egyre húzódott az ügylet.
Végül nemcsak az ügyintézés árát adták át neki, de a kinézett ingatlan vételárának egy részét, 6000 eurót is letétbe helyezték egy ingatlanirodánál, és számításai szerint további 4200 eurót költöttek az utazgatásra, szállásra. Váratlanul tudták meg, hogy átverhették őket, egy másik károsult ugyanis megtalálta őket a Facebookon keresztül, és figyelmeztette őket.
Jelenleg azért küzdenek, hogy az irodától visszaszerezzék a pénzüket, de a spanyol szabályok szerint ehhez bizonyítaniuk kell, hogy nem tehetnek az ügylet meghiúsulásáról. Az asszony szerint megbecsülni sem lehet, hányan dőltek be a jól hangzó spanyol lehetőségnek, de elmesélte, hogy egyik kinntartózkodásukkor elkísérte B. Juditot a reptérre, mikor újabb, magyar érdeklődők elé ment ki.
Nem is tudta, mit ír alá, céget alapított a nevére
Egy olyan magyarral is beszéltünk, aki azt állítja, B. Judit nemcsak lakásközvetítést ígért, hanem kölcsönkért tőle 3500 eurót egy közös cég indítására. A névtelenséget kérő asszony saját megfogalmazása szerint is "olyan kis hülye volt", hogy odaadta a pénzt, miután egy ismerőse révén megismerkedett B. Judittal. Kérdésünkre ezt azzal magyarázta, hogy Spanyolországba települt magyarként, munka és nyelvtudás nélkül nagyon jól hangzott, hogy beveszi az új takarítócégbe üzlettársnak, amiből így meg is tud majd élni.
"Fifikás a Jutka, és annyira be tud férkőzni az ember bizalmába, amikor előadja magát", hogy ez nekünk milyen jó lesz – mondta. A férje kamionosként dolgozik, alig van otthon, utólag világos, milyen könnyen kihasználható helyzetben volt. Akik nem ismerik az itteni dolgokat, azokat könnyen meg tudja etetni – tette hozzá.
Mint mondta, két év után derült ki, hogy nemcsak a pénzt kérte el, de az ő adataival, az ő nevére hozta létre a céget, kapott ugyanis egy értesítést a felhalmozódott adótartozásról. Az asszony maga is elismeri, nem tudja, mihez adta a nevét, mert csak "aláíratott vele egy papírt". Azóta járt a rendőrségen, hogy bebizonyítsa, semmi köze az állítólag mai napig működő céghez. Nekik is ígérte, hogy segít lakást vásárolni, de ebből sem lett semmi.
Négy éve egyszer hazahozták csalás gyanúja miatt
A rendőrség honlapján máig elérhető egy 2014-es bűnügyi közlemény arról, hogy Spanyolországból hozták haza az akkor 47 éves B. Juditot, akit csalás elkövetésével gyanúsítanak. Ennek alapja az volt, hogy "üzleti ajánlattal", spanyolországi anyaotthonok építésére csaltak ki pénzt, a hazahozott nőt előzetes letartóztatásba helyezték. Megkerestük a Tatabányai Rendőrkapitányságot, amely végül az eljárást 2015 márciusában megszüntette, "mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése".
Az ellene folytatott büntetőeljárásról, ahogy a vele szemben felmerült vádakról, a közösségi oldalon szerveződő csoportról is megkérdeztük B. Juditot, aki részletesen reagált is ezekre. Amikor azonban megjelenés előtt átküldtük neki ellenőrzésre a nyilatkozatát, ennek megjelenését letiltotta, sőt hosszan sorolta, mi mindent nem közölhetünk le róla. "Amennyiben mégis nyilvánosságra kerül bármilyen személyemre és cégem tevékenységére utaló adat, lejáratás, hitelrontást, rágalmazás, becsületsértés abban az esetben ügyvédem azonnali hatállyal megteszi a szükséges jogi lépéseket Magyarországon" – fenyegetőzött.
A tevékenységével foglalkozó csoport egyik vezetőjétől ezt követően tudtuk meg, hogy több, a megszívatott magyarok által jól ismert Facebook-oldalt hirtelen töröltek.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.