A két férfi egy katedrálisból, a biztonsági üveg alól vitte el a 17. századi értékeket.
Krimibe illő esemény rázta meg Svédországot: kedden délben két férfi értékes koronaékszereket lopott el a Stockholm közelében fekvő Strängnäs város katedrálisából. A tolvajok egyszerűen besétáltak a temploma, amely nappal mindig nyitva áll a látogatók előtt – a rablás idején azonban sokan éppen ebédszünetüket töltötték – írja a BBC.
Szemtanúk szerint déltájt két férfi rohant ki a katedrális ajtaján, majd a Malaren-tóhoz siettek, ahonnan motorcsónakkal menekültek. A rendőrség hajtóvadászatot indított, ugyanis igen értékes, 17. századi koronaékszerekről van szó, amely hajdanán IX. Károly király tulajdona volt. A rendőrség nem árulta el az emlékek pontos értékét, az szerinte a nemzet számára felbecsülhetetlen.
Az arannyal, drágakövekkel és gyöngyökkel díszített ékszereket nem őrizték biztonsági üveg alatt – az egyik szemtanú szerint ez lehetett az oka, hogy a tolvajok gyorsan tudtak dolgozni. A rablásban senki nem sérült meg, de a katedrális alkalmazottait és a helyieket megrázta az eset.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.