Hiába mondják ki, hogy egészségesebben kellene élni, ha nem tesznek mellé konkrét ötleteket – így értékelték az új népegészségügyi programot.
Az országos intézetek elkészítették a népegészségügyi programterveket – írta a Népszava. A lap úgy tudja: leginkább a betegségek megelőzésének hiányát, az ellátórendszer problémáit és önmaguk pozícióját erősítő javaslataikat rögzítették az intézetek.
Néhány napja Kásler Miklós miniszter arról beszélt az Inforádióban, hogy elkészült a népegészségügyi program vázának szánt öt nemzeti terv. E tervek komoly fejlesztéseket hoznának a felkért országos intézményeknek – ígérte. A Népszava most megszerezte ezeket a dokumentumokat és úgy értékelte: a problémákat valóban látják a szerzők, viszont hiányoznak a tervekből a beavatkozási pontok.
Például hiába szeretnének életmódváltást segítő környezetet, hogy minél többen mozogjanak, amíg nincsenek közösségi terek, bicikliutak, vagy olyan sportpályák, ahol bárki játszhat, ez csak vágy marad. A mozgásszervi program ebből a szempontból jobb a lap szerint, ott már megjelennek olyan gyakorlati ötletek, mint járásonkénti tanuszoda, helyes közétkeztetés, vagy tömegsportolásra alkalmas helyek.
A keringési betegségek megelőzéséről szóló program szerzői is állami beavatkozást javasolnak: például a kenyér sótartalmának csökkentését, a dohányáruk adótartalmának emelését kérték.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.