A szakszervezet nem érti a döntést, mert a közigazgatásban már most is 10 százalékos a létszámhiány.
Azonnali létszámstopot rendelt el a kormány a közigazgatás több szintjén. A miniszterelnök aláírásával megjelent kormányhatározat szerint június 20-a után nem lehet új munkaviszonyt létesíteni egyetlen kormányhivatali jogállású szervnél, központi hivatalnál sem – írja a szerdai Népszava.
A minisztereknek listát kell készíteniük a hozzájuk tartozó szervek dolgozóinak létszámáról és az üres álláshelyekről is. A június 19-én érvényes adatokat a Miniszterelnöki Kormányiroda közigazgatási államtitkára, Bíró Marcell gyűjti össze. A létszámstopot határozatlan időre hirdették meg, és egyelőre nem tudni, pontosan miért.
A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete azért nem érti a döntést, mert a közigazgatásban már most 10 százalékos a létszámhiány.
A nyugdíjba vonulások, költözések miatti távozások ráadásul több hivatalban is azt eredményezhetik, hogy a munkatársak köre a kritikus határ alá csökken, és már az ügyfelek kiszolgálása is veszélybe kerül – olvasható a lapban.
A szakszervezet vezetője, Boros Péterné abban reménykedik: a lépés átmeneti és a közszféra eddigi béremeléseiből kimaradt 161 ezer dolgozó helyzetének pontos felmérését segíti, fizetésük emelését készítik elő a kormány.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.