Olvasási mód
Betűméret
Betűstílus
Gazdaság hvg.hu 2018. június. 26. 13:00

Meghátrál a kormány? Nem biztos, hogy radikálisan változik a cafeteria

Varga Mihály azt mondta, megfontolják a kereskedelmi kamara álláspontját is az ügyben.

Még módosulhat a béren kívüli juttatások átalakításáról szóló javaslat - közölte az mfor munkatársának kérdésére egy mai tájékoztatón Varga Mihály pénzügyminiszter.

Jövőre lényegében csak a SZÉP-kártya maradna meg a béren kívüli juttatások közül. Ugyanakkor az egy évben adható keret összege nem változik.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács ülése után a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Parragh László azt mondta, hogy egyetért a kormány intézkedésével, szerinte is meg kell szüntetni a "többes pénzrendszert." Ezzel arra utalt, hogy a készpénzes fizetések mellett kiépült az utalványokra alapozott fizetési rendszer is. Két ponton ugyanakkor hozzányúlnának a cafeteriához: az államigazgatásban is ugyanannyi lenne a keret, mint a versenyszférában és növelnék az éves összeget. Varga Mihály erre úgy reagált, nem zárkóznak el a kamarai javaslatok megvizsgálása elől.

Ahogyan arról korábban már írtunk, ha a jelenlegi formájában fogadják el a 2019-es adótörvényt, sok dolgozó rosszabbul jár.

A cafeteria téma volt a parlamentben is: Orbán Viktor miniszterelnök Harangozó Tamás MSZP-s képviselő kérdésére azt válaszolta, a cafeteriát senki nem veszi el az emberektől, nem jut kevesebb pénz erre a célra.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.