A reptéren nem lesz változás.
Felvásárolta a Budapest Taxi taxi üzletágát a Főtaxi-csoport – jelentette be közleményben a társaság. Magyarország legrégebbi taxis vállalata, az idén 105 éves Főtaxi csaknem 1500 autójával eddig is piacvezető pozíciót töltött be, a Budapest Taxi megvásárlásával pedig a flotta mintegy 2000 autóra fog bővülni.
A tranzakciót követően a két cég továbbra is önálló márkanév alatt, közös rendszereket használva fog működni. A két céget külön kezeli majd a Főtaxi-csoport, így az utasok a szolgáltatás működésében nem fognak változást tapasztalni.
A következő hónapok során zajlik le a Főtaxi és a Budapest Taxi rendszereinek és folyamatainak egységesítése, ennek lépéseiről a Főtaxi-csoport munkatársai folyamatosan tájékoztatják utasaikat és céges partnereiket. A két vállalat által korábban kötött szolgáltatási szerződések változatlan tartalommal érvényben maradnak.
Néhány hónapja a Portfolio írt arról, hogy folytatódik a tavaly kezdődött konszolidáció a fővárosi taxispiacon. Ennek részeként novemberben egyesült a TaxiPlus World Kft. és a 6x6 Taxi.
A Budapest Taxi akkor élesen bírálta azt, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér drosztját csak a Főtaxi használhatja. Mint a Főtaxitól megtudtuk, ez a jövőben sem változik. Mivel a két cég a továbbiakban is külön márkanév alatt, önállóan működik, így a főtaxis drosztok, fuvarok továbbra is csak a főtaxisok számára érhetők el. Ennek megfelelően a repülőtér kiszolgálását a Budapest Airport Zrt.-vel kötött szerződés értelmében továbbra is kizárólag a Főtaxi látja el.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.