A hitelminősítő várakozásai szerint javul a magyar bankrendszer működési környezete. Idén 3 százalék feletti, jövőre már csak 2,5 százalékkal növekszik a magyar gazdaság az előrejelzés alapján.
A Moody's Investors Service várakozása szerint a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének. A nemzetközi hitelminősítő kedden Londonban ismertetett új szektorelemzésében közölte: ennek alapján fenntartja a magyar bankrendszernek két éve megadott pozitív kilátást.
A Moody's a 18 oldalas szektorelemzésben kiemelte: a tavalyinál valamelyest lassabb, de továbbra is robusztus növekedést vár a magyar gazdaságban az idén és 2019-ben. A cég előrejelzése szerint a magyar hazai össztermék (GDP) 2018-ban 3,1 százalékkal, 2019-ben 2,5 százalékkal növekszik.
A hitelminősítő azzal számol, hogy a szektorszintű nem teljesítő kinnlevőség-ráta a teljes követelésportfólió 8 százaléka alá csökken 2018 végéig a tavaly decemberben mért 9 százalékról.
A Moody's közölte, hogy az általa besorolással ellátott magyar bankok eszközállomány-súlyozással számolt átlagos forintbetét-besorolása "Baa3", vagyis azonos a cég által a magyar szuverén adósságállományra érvényben tartott osztályzattal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.