Brit miniszter: lesz vámmegállapodás az EU-val
A brit üzleti miniszter a nagy gyárak elvándorlásával érvelt a vámmegállapodás mellett.
A brit üzleti minisztérium vezetője szerint lesz vámmegállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között a brit EU-tagság megszűnése után.
Greg Clark a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva alig burkolt figyelmeztetést intézett a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas, az unióval fenntartandó bármiféle szoros vámpartnerség lehetőségét elvető Brexit-táborának képviselőihez is.
Clark a japán Toyota autógyárral példálózott, amelynek két nagy-britanniai üzemében 3500-an dolgoznak, és a cég éppen most készíti elő a döntést arról, hogy hol legyen következő európai gyára. Clark szerint a japán autóipari óriás dönthet úgy is, hogy az új üzemet Nagy-Britannia helyett "a kontinensre" telepíti.
A miniszter hangsúlyozta: az ilyen jellegű termelőüzemekbe a nap 24 órájában érkeznek a részegységek, éppen az adott termelési folyamatnak megfelelő pillanatban, és ez a termelési modell nem tesz lehetővé még kétórás beszállítói késést sem.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.