Gazdaság MTI / hvg.hu 2018. április. 20. 06:39

A Magyar Idők szerint 12-13 százalékos keresetemelés jön a versenyszférában

A kormányközeli lap érdekképviseleti forrásokra hivatkozva írta meg, hogy a várakozásoknál lényegesen magasabb emeléssel számolhatnak a versenyszférában dolgozók.

A várakozásoknál lényegesen magasabb, átlagosan 12-13 százalékos keresetemelés lesz idén a versenyszférában, a bértárgyalások a legtöbb helyen már lezárultak – írja érdekképviseleti forrásokra hivatkozva a kormányközeli Magyar Idők pénteki száma.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a lapnak azt mondta, összességében békésen zajlottak a 2018-as egyeztetések, nagyszabású demonstrációkra, szakszervezeti lépésekre nem került sor, a vitás kérdéseket pedig a legtöbb helyen gyorsan rendezték. Azt is mondta, hogy egyre kevesebb cég látja úgy ma már, hogy az olcsó munkaerő a versenyképesség titka, inkább a hatékonyságnövelésre kerül a hangsúly.

A Liga Szakszervezetek elnöke, Mészáros Melinda várakozásai szerint is 12-13 százalékot emel idén átlagosan a versenyszféra. Ebből 10 százalék körül alakul az alapbérek felzárkóztatása, a további 2-3 százalékpontot pedig a béren kívüli juttatások, valamint a pótlékok emelése jelenti. A szakszervezeti vezető szerint közvetve a kedvező gazdasági tendenciák is jelentősen hatnak a bérekre, ugyanakkor a vállalatokat leginkább a munkaerő megtartása motiválja. A legnagyobb emelést – a tavalyihoz hasonlóan – az alacsony keresetűek kapják, de a nagyobb tudást igénylő munkakörök sem maradtak ki a felzárkóztatásból.

Buzásné Putz Erzsébet, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetének elnöke kiemelte: a kisebb vállalkozások – ahol tudtak – szintén 12 százalék körüli emelést adtak átlagosan. Az érdekképviseleti vezető szerint a szakemberhiány a munkavállalókat is bátrabbá tette, ezért a vállalkozásoknak arra is figyelniük kell, hogy a konkurencia ne csábítsa el a munkavállalókat.

"Az állami vállalatoknál a hároméves bérmegállapodás szerint januártól átlagosan 10 százalékkal magasabb fizetést kapnak a dolgozók" – emlékeztetett Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke ugyanakkor azt is mondta, hogy a jelentős felzárkózás mellett a jövőben tárgyalni kell egyéb intézkedésekről is, mivel a munkaerőhiány egyéb válaszokat is megkíván. A minimálbér 8 és a garantált bérminimum 12 százalékos emelése mintegy egymillió dolgozót érint, a bérmegállapodásban ugyanakkor csak 2017-re és 2018-ra volt meghatározva az emelés mértéke. Palkovics hozzátette, az őszi bértárgyalások folyamán a legkisebb bérekről, valamint a munkaerőpiaci folyamatokról ismét egyeztetniük kell az érdekképviseleteknek a kormánnyal.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.