"Még egy ilyen költségvetést nem írok alá" – fenyegetőzött Donald Trump amerikai elnök, miután bejelentette, hogy elfogadja és szentesíti a fél évre szóló a törvényt.
Ezzel újból elhárult annak a veszélye, hogy költségvetés híján be kell zárni a szövetségi kormány egyes hivatalait. Trump pénteken még azzal fenyegetőzött, hogy nem írja alá a tervezetet, mert az több szempontból sem tetszik neki.
A szeptemberig szóló, 1,3 ezermilliárd dolláros büdzsé például csak 1,6 milliárd dollárt irányoz elő a mexikói határra építendő falra, amely Trump egyik kampányígérete volt. Az elnök 25 milliárd dollárt kért erre a célra a kongresszustól. Trump amiatt is morgott, hogy szerinte a demokraták végül cserbenhagyták az USA-ba gyermekként illegálisan érkezett menekülteket.
Az elnököt végül a hadikiadások 60 milliárd dolláros megemelése győzte meg arról, hogy érdemes aláírnia a jogszabályt. Trump saját pártjának több törvényhozója azonban mintha nem vette volna komolyan az elnök fenyegetőzéseit, mert még az aláírás előtt elhagyták Washingtont, ahol a kongresszus két hét tavaszi szünetet tart.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.