Gazdaság hvg.hu 2018. március. 10. 08:26

Kartellvád érte a lengyel Auchant, a Lidlt és a Tescót

A lengyel fogyasztóvédelmi hatóság befejezte azt a vizsgálatot, amit a vaj árának jelentős emelkedése miatt indított.

A lengyel fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK) vizsgálatot folytatott azzal kapcsolatban, hogy nem a kereskedelmi láncok kartellezése miatt emelkedett meg tavaly jelentősen a vaj ára – írta a gazeta.pl nyomán a Napi.hu.

Az UOKiK azt feltételezte, hogy a nagy kereskedelmi láncolatok nyomást gyakoroltak a tejtermék-gyártókra. A hatóság a Lidl, a Biedronka, a Tesco, az Auchan és a Carrefour hálózatokat vizsgálta, de végül kiderítette, hogy a vizsgált időszakban a multik nem gyakoroltak nyomást a szállítókra.

A vaj drasztikus drágulásának oka az volt, hogy a fejlődő országokban a jelentősen emelkedett a kereslet, miközben a legnagyobb termelők (Új-Zéland és Ausztrália) kevesebb vajat állítottak elő.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.