Elegünk van abból, hogy folyton visszafogjuk magunkat- hangsúlyozta a 24 órás spanyol munkabeszüntetést szervező mozgalom szóvivője. Közben a három francia női miniszter, akik közül az egyik ma is aktív, szép sikert aratott a rendhagyó előadással. Az eszköz más, a cél közös.
Színpadon adták elő a Vagina-monológokat a Bobino színházban
A híres feminista darabot, melyet először New York-ban mutattak be 1996-ban, 2000 óta játsszák a francia fővárosban. A nemzetközi nőnap előestéjén három miniszterasszony vállalkozott a rendhagyó fellépésre. Egy közülük ma is aktív, a két másik már kiszállt a politikai életből. Különösen érdekes ez Roselyne Bachelot asszony esetében, aki jobboldali és gyakorló katolikus - írja a spanyol El Pais. Ő is megállta a helyét a színpadon épp úgy, mint két másik kolléganője, a baloldali Myriam el Khomri és Marlène Schiappa. Hármuk közül a legutóbbi aktív, ő felel a kormányban a nők jogainak érvényesüléséért. A Vagina monológok előadása szép sikerrel zárult a Bobino színházban, Párizsban. Sok mai és egykori politikus asszony is megnézte az előadást, úgyhogy lehet: a három miniszterasszony divatot teremtett. A jövőben esetleg más miniszterasszonyok is kedvet kapnak ahhoz, hogy színpadon adják elő a Vagina-monológokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.