Gazdaság hvg.hu 2018. január. 30. 17:15

Akár menekülteket is lehet majd szállítani az új különleges, magyar busszal

Az új busztípust a honvédelmi és belügyi tárca rendelésére fejlesztették ki. Körülbelül 30-40 darabot még március közepéig leszállítanak a megrendelőnek a tervek szerint.

Különleges buszok készülnek Ikarus márkanév alatt. A magyarországi buszgyártás egykori zászlóshajójának számító cég Székesfehérváron olyan többfunkciós járműveket készít, amelyek a csapatszállításon kívül rabomobilként is hasznosíthatóak, sőt menekültek szállítására is alkalmasak – tudta meg a Napi.hu.

A tervek szerint 150 darabot gyártanak első körben az új busztípusból, amelyet a honvédelmi és belügyi tárca rendelésére fejlesztettek ki. Körülbelül 30-40 darabot még március közepéig leszállítanak a megrendelőnek.

A készülő buszok különlegessége, hogy néhány óra alatt átalakíthatók csapatszállító járműből mentőbusszá vagy rabszállító kocsivá, így az utóbbit akár menekültek szállítására is fel lehet majd használni.

A gyár honlapján típusmegjelölés nélkül szerepel az új típus, amelyhez "egyedi igényekhez igazodó külső és belső kialakítást" ígérnek, valamint azt, hogy sebesült- és menekültszállításra is alkalmas.

A székesfehérvári gyárban most kétszáz ember dolgozik. Az üzemből orosz és iráni exportra is több száz buszt szállítanak le idén – mondta Széles Gábor, az Ikarus tulajdonosa a Napi.hu-nak.

A technológia fejlesztésére tavaly körülbelül kétmilliárd forintot költött a tulajdonos. A buszgyártásból idén 5 milliárdos, jövőre pedig már 20 milliárdos árbevételük lehet.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.