Gazdaság hvg.hu 2018. január. 15. 11:52

Financial Times: Soros visszavágásra készül

A milliárdos szerint Putyin áll az őt ért támadások egy része mögött.

Terjedelmes cikkben foglalkozik a Soros György ellen intézett támadásokkal a Financial Times. Az anyag megszólaltatja a milliárdost is, aki szerint ma a világban a vezető ideológia a nacionalizmus, amelyet Oroszország is képvisel, miközben az EU az összeomlás szélére került.

Soros szerint az ellene irányuló támadások jó részének is Oroszország a forrása.

Putyin nem kedvel engem

– mondja, és szerinte ennek hátterében az áll, hogy korábban támogatta Mihail Szaakasvili hatalomra jutását. Azt később az üzletember is elismerte, hogy ez hiba volt – idézi fel a lap.

Az Orbán-kormány Soros-ellenességét Anne Applebaum magyarázza a neves pénzügyi lap olvasóinak. A Washington Post sztárpublicistája, aki nemrég Schmidt Máriával is konfliktusba került, miután utóbbi az engedélye nélkül közölt vele egy beszélgetést, úgy látja: Orbán Viktor és a hozzá hasonló vezetők nem akarnak nyíltan EU- vagy Amerika-ellenesek lenni, de Sorosban megtalálták azt a bűnbakot, aki azokat a nyugati értékeket képviseli, amelyeket nem kedvelnek. Ezek a támadások ráadásul az emberek antiszemita érzéseire is rájátszanak – jegyzi meg Applebaum, a cikk pedig rögtön az elején felidézi azt a Pócs János fideszes képviselő által is kiposztolt képet, amelyen egy disznóra írták rá: ő volt a soros.

A cikk szerint Soros visszavág, ezzel magyarázható az is, hogy amíg eredetileg halála előtt le akarta állítani az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatását, nemrég jelentős felajánlást tett. Az üzletember vagyona több mint kétharmadát, 18 milliárd dollárt adta az ernyőszervezetnek, ami több mint az a 14 milliárd, amellyel az elmúlt 35 évben támogatta a 140 országban aktív OSF-t.

Az is az OSF keményebb szerepvállalását jelzi, hogy a szervezet új vezetőjének Patrick Gaspardot, Barack Obama volt amerikai elnök politikai tanácsadóját nevezték ki. Maga Soros sem készül a távozásra: a 87 éves üzletember azt mondja, öt évig még az általa vezetett alap élén marad, de legalábbis addig, amíg egészsége engedi – derül ki a cikkből.

Kovács Zoltán a Financial Timesnak a Soros és a magyar kormány közötti vitát a „két egymással szembenálló demokráciafelfogással” magyarázza. A kormányszóvivő azt is hozzáteszi, hogy szerinte politizálni csak választott képviselőknek szabad, a civileknek nem. „Márpedig Sorost senki nem választotta meg, ahogy a civilszervezeteket, emberi jogi szervezeteket sem” – érvel Kovács a lapnak.

(Financial Times)

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.