Gazdaság hvg.hu 2018. január. 12. 08:32

Trükköznek a cégek, hogy ne kelljen kifizetniük a bérminimumot

Trükköznek a vállalatok, hogy ne kelljen kifizetniük az idén is jelentősen megemelt bérminimumot. Leginkább a kisebb cégeknél kerülnék ki a bérminimummal járó kiadást – olvasható a Magyar Idők pénteki számában.

A lapnak az ipari szereplőknél jelen lévő Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke azt mondta, számos, a munkavállalók számára megalázó intézkedést hoz a kis- és középvállalkozások egy része, hogy megússza a garantált bérminimum jelentős emelését. László Zoltán szerint számos cég úgy módosítja a foglalkoztatott munkakörét, hogy ahhoz már ne kelljen végzettség, így a 181 ezer forintra emelkedő bérminimumnál alacsonyabb összeget is adhat.

A szakszervezet ebben az esetben azt tanácsolja, hogy a dolgozók ne írják alá a munkakörök módosítására vonatkozó szerződésmódosítást.

László Zoltán beszélt arról is, hogy továbbra is elterjedt, hogy a minimálbérre bejelentett munkavállaló a jövedelme egy részét zsebbe kapja. Az érintett kkv-k jelentős része nem tagja egyetlen munkaadói érdekképviseletnek sem, így az egyeztetések rendkívül nehézkesek – tette hozzá.

Korábban a témában megírtuk, hogy miközben a kormány sikerként tekint a bérnövekedésre, a vállalkozók egy része úgy próbálja emelni a fizetéseket, hogy ne kelljen több pénzt kiadnia. Tavaly a cégek ötöde döntött egyébként arról, hogy a bérek emelése mellett csökkentik a mozgó béreket – ez a Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet felméréséből derül ki, amelyet még a tavaly januári béremelések kapcsán végzetek, 3200 vállalkozót kérdeztek meg erről. A megkérdezettek harmada beruházásokat és tervezett létszámbővítést is elhalasztott. Vélhetően az idén sem lesz ez másképpen.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.