Közel egymillió embert telepítenek ki Vietnam déli részén, ahova a Dél-kínai tenger felől hamarosan megérkezik a Tembin tájfun. A vihar a Fülöp-szigeteken kétszáz halálos áldozatot követelt, és 75 ezer ember otthonát semmisítette meg.
Pusztító tájfun érkezésére készülnek Vietnamban: hozzávetőlegesen egymillió embert telepítettek ki otthonukból, a tengeren lévő fúrótornyokon felfüggesztették a munkát, az ezeken dolgozókat kimenekítették, 62 ezer halászhajónak pedig megtiltották, hogy kifusson a kikötőkből.
A Tembin előzőleg a Fülöp-szigetekre csapott le gyilkos erővel. Az első jelentések szerint legalább kétszázan életüket vesztették, és sok ezer ház mellett megannyi híd és út megrongálódott. Száz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.