Gazdaság MTI 2017. november. 29. 17:05

Jelzés Londonnak: baj lesz, ha eltűnnek a kelet-európaiak

A brit építőipar legnagyobb szakmai és érdekképviseletei szervezetei arra figyelmeztették szerdán a brit kormányt, hogy az ágazatnak a brit EU-tagság megszűnése után is szüksége lesz az uniós országokból, köztük a közép- és kelet-európai tagországokból érkező szakképzett munkavállalókra.

A brit kormánynak a lehető leggyorsabban meg kell állapodnia legalább kétévi átmeneti időszak érvényesítéséről a brit kilépés után - írta közös felhívásában hét építőipari szervezet.

Szerintük biztosítani kell, hogy azok a munkavállalók is akadálymentesen megkaphassák a brit tartózkodási engedélyt, akik ebben az átmeneti időszakban érkeznek Nagy-Britanniába.

A felhívás szerint a brit építőipar munkavállalóinak 12,6 százaléka Nagy-Britannián kívül született, 5,7 százalékuk pedig az Európai Unióba 2004-ben felvett közép- és kelet-európai országokból érkezett.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

Az olimpia nagy részén Magyarországon lehetett Sulyok Tamás, de a teljes 228 millió forintos szállásdíjat ki kellett fizetni

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.