Gazdaság MTI 2017. november. 24. 12:58

Felélesztenek egy vasútvonalat, újra lehet majd Győrből Pozsonyba vonatozni

Bő két hét múlva indulna a vonatok, amelyek főleg a reggeli és a délutáni csúcsidőben járnak majd.

Csaknem tíz év szünet után újraindul decemberben a rendszeres vasúti személyszállítás a Pozsony Ligetfalu–Rajka–Győr-vonalon – közölte a szlovák közlekedésügyi minisztérium.

Az érintett vonalon december tizedikén indul újra a vasúti személyforgalom, mindkét irányba együttvéve tíz vonat jár majd naponta, többségük a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején. A járatokat a GySEV üzemelteti majd.

A Pozsony Ligetfalu állomásról, illetve odáig közlekedő járatok a Pozsony Ligetfalu–Hegyeshalom-szakaszon személyvonatként közlekednek majd, vagyis minden megállóhelyen megállnak. A vonatok egy része Hegyeshalomtól Győrig, illetve vissza gyorsított járatként közlekedik.

Ezeknek a járatoknak az érkezési időpontjait úgy időzítették, hogy az utasok számára lehetővé tegyék a közvetlen csatlakozást a Budapest irányába közlekedő, illetve az onnan érkező gyorsvonatokra, Intercity járatokra.

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.