Akinek bankszámlára érkezik a nyugdíja, az már ma örülhet, a postások jövő héten viszik ki a megnövelt összeget.
Kezdődik a prémiummal és a kiegészítő emeléssel megnövelt novemberi nyugdíjak kifizetése pénteken – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára Budapesten.
A kifizetés 2 millió 750 ezer embert érint, a bankszámlákra már pénteken megérkezik a pénz, a postások pedig november 15-étől viszik ki a nyugdíjakat.
Magyarország történetében először fizetnek nyugdíjprémiumot, amely a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedésnek köszönhető – mondta Novák. Hozzátette, hogy a prémium legfeljebb 12 ezer forint lehet, ezt az összeget pedig mindenki megkapja, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja.
Emellett ebben a hónapban kiegészítő emelés is jár, amely 125 ezer forintos nyugdíj esetén szintén 12 ezer forintot jelent. A törvény szerint csak a nyugdíjkorhatárt betöltöttek lennének jogosultak a prémiumra, a kormány azonban úgy döntött, hogy mindenki megkapja, aki nyugdíjszerű juttatásban részesül.
Az államtitkár azt hangoztatta, hogy a kormány anyagiakban is szeretné kifejezni az idősek iránti megbecsülését, valamint azon dolgozik, hogy a nyugdíjasokkal kötött szövetség értelmében megőrizze a nyugdíjak vásárlóértékét.
Továbbá az Országgyűlés előtt van egy törvényjavaslat, amely szerint a súlyosan beteg gyereküket legalább 20 évig ápoló szülők nyugdíjba vonulásuk után 2018-tól havi 50 ezer forint nyugdíj-kiegészítést kapnának – emlékeztetett Novák.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.