A Metro a Sparra is rátromfolt. A Tescónál novemberben kezdik a tárgyalásokat a béremelésről.
A Magyar Nemzet nézett utána annak, hogy az elmúlt időszak sztrájkjai és munkaerő-problémái után mi a helyzet az üzletláncokban, hogyan készülnek a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete által bejelentett novemberi bértárgyalásokra.
A szakszervezet korábban azt mondta, a Tescóhoz hasonló munkabeszüntetéssel készülnek a Metro áruházakban is, azonban az áruházlánc sajtóosztálya azt közölte, nem érzékelnek sztrájkhangulatot, nyomásgyakorlás nélkül is tárgyalnak a bérekről.
Évi 12 helyett 14 havi bért adnak dolgozóiknak, amit a keresetük arányos kiegészítésére lehet fordítani. Általános létszámhiány nincs, néhány áruházban lehet kritikus időszak, amikor nehezebb pótolni a dolgozókat. A szakszervezet szerint viszont több üzletben – így Metrókban is – arra sincs ember, hogy kipakoljanak a polcokra. Arra a kérdésre, hogy ki tudják-e gazdálkodni a jövő évi kötelező, 20 ezer forintos béremelést, csak homályos választ adtak.
A Spar felkészült a kötelező szakmunkásminimálbér-emelésre, tavaly 4, idén 8 milliárdot fordítottak béremelésre. A jövő évre bejelentett bérfejlesztést november 1-étől léptetik életbe. A cég korábban közölte, 13. havi fizetést ad a dolgozóinak.
Az Auchan arról írt, nyitnak új áruházak, így lesz létszámbővítés, a Tesco pedig azt választolta, a jövé évi béremelésről novemberben kezd egyeztetni a szakszervezettel. A Coop viszont nem válaszolt a vezetőség zárt körű vállalati programja miatt.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.