Hiába csábítanák a magyar autószerelő műhelyek a dolgozókat, ha Nyugaton kétszer-háromszor több pénzt is lehet keresni.
Nem véletlen, hogy nincs Magyarországon elég autószerelő: Nyugaton kétszeres-háromszoros bért is könnyedén meg lehet keresni. A Pénzcentrum utánaszámolt, ha valaki hajlandó Dániába költözni, az havonta nettó 650 ezer forintnak megfelelő bért is kereshet.
Németországban a 2000 euró, azaz 615 ezer forint feletti fizetések is reálisnak számítanak, ha pedig valaki csak Ausztriáig menne el, az havonta 1300 euróra, vagyis 400 ezer forintos nettó bérre számíthat. Ez persze csak a kiinduló alap, az, aki vállal túlórákat, ennél 100-200 ezer forinttal is többet vihet haza.
Magyarországon eközben 250-300 ezer forint fizetést kínálnak a legtöbb helyen. Nem meglepő, hogy sokan panaszkodnak munkaerőhiányra, a szakértők szerint legalább 2-3 ezer autószerelőre lenne még szükség. A cégek pedig sok mindent megtennének a dolgozók odacsábításáért: sokan albérletet is fizetnek a munkásoknak, és egyre több helyen már a szakmai tudást sem teszik kötelezővé, inkább fizetik a képzést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.