A regionális csok bevezetésével, az igénylések egyszerűsítésével is lehetne ösztönözni a lakásvásárlást tervező ügyfeleket – így összegezte tapasztalatait az egyik pénzintézet.
Az ügyfelek jelentős része az eljárások bonyolultságára panaszkodik, ezen Rajna Gábor, a K&H értékesítési igazgatója szerint érdemes volna változtatni. Az előző hónapokban felvetődött, hogy regionálisan eltérő feltételrendszert dolgozna ki a kormány. Rajna úgy látja, ha ez megvalósulna, akkor bizonyára többen vágnának a támogatott lakásvásárlásba.
A K&H Banknál a csok-támogatások igénylésének összege elérte a 6,4 milliárd forintot az első hét hónapban. Ez 2300 igénylést jelent, a támogatások átlagos összege 2,8 millió forint. A csok mellé 14,6 milliárd forintértékben igényeltek hitelt, az ügyfelek 77 százaléka használt lakást vásárolt. Az új lakást vásárló fiatalok száma még mindig alacsony, Rajna szerint óriási a támogatás különbsége az 1-2 és a három gyermeket vállalóknak járó összeg között. Ha ez csökkenne, akkor a kevesebb gyermeket vállalók is könnyebben juthatnának hitelhez, így lakáshoz is.
* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után
A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.