A Mol új székháza kap helyet a Kopaszi-gáton épülő 120 méter magas épületben.
A Mol új székháza lesz Budapest első felhőkarcolója: a MOL Campus néven, a Kopaszi-gáton épülő irodaház terveit hétfőn mutatta be Budapesten az energetikai cég. "A Mol központja itt van közel ötven éve, nem kell, hogy az identitásunkat megváltoztassuk" – mondta el Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója, aki szerint „nagyon menő” lesz az új irodaház. Hernádi szerint nem csak a következő generáció számára épül a székház, de regionális szinten is a legjobb irodaházat szeretnék maguknak.
Ezzel indokolta azt is, hogy a tervek megalkotását a világ egyik legnevesebb építészeti irodájára, a Foster + Partnersre és magyarországi partnerére, a Finta stúdióra bízták. „Nekünk elég kompromisszum volt az, hogy egy ötven évvel ezelőtti irodában kellett eddig dolgozniuk, most kompromisszumok nélkül kívánjuk megvalósítani az új központot” – mondta el a Kopaszi-gáton tartott bemutatón. A Mol több mint kétezer munkatársa jelenleg öt budapesti kerületben, 11 épületben dolgozik – ez rendkívül megnehezíti a működést – tette hozzá Hernádi Zsolt.
Az arra vonatkozó kérdést, hogy mennyibe fog kerülni a projekt, Hernádi Zsolt nem tudta megválaszolni, azt azonban kiemelte, a finanszírozást a Mol biztosítja. A tervek szerint az alapkőletétel 2018-ban lesz, ambiciózus tervük szerint 2020-ra készülhet el az épület. "Ha valakinek fontos, hogy nyomjuk, azok mi vagyunk, higgyék el" – viccelődött a Mol vezetője.
Lázár János miniszter korábban egy konferencián azt mondta, ami magasabb, mint a Parlament, az a mohóság szimbóluma, és amellett tette le a garast, hogy a fővárosban ne épüljenek a Parlamentnél és a Szent István-bazilikánál magasabb épületek.
A székház a nagyközönség számára is nyitott lesz. A tetején kialakítandó, az ország legmagasabb kilátóteraszáról bárki megcsodálhatja Budapest panorámáját, a földszinten pedig üzletekkel és kávézókkal nyitott aulát terveznek – mondta el Nigel Dancey, a Foster + Partners vezető tervezője.
A tervek az 50 éve, Sir Norman Foster általa alapított londoni irodához köthetők, amelynek a leghíresebb munkája talán a londoni Swiss Re torony, ismertebb nevén az „Uborka”, de a Wembley stadiont, a berlini Reichstag új épülete és a nemrég átadott Steve Jobs színház is a nevükhöz köthető. A Foster és partners eddig egy meg nem valósult projektet tudhat magáénak Budapesten: a Vörösmarty téren 2010-ben Csipak Péter üzletember szeretett volna egy olyan irodaházat kialakítani, amelynek a teteje egy Zeppelin léghajót idéz. A 40 milliárd forintos projektet aztán a válság elsodorta.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.