A legtöbb tao-támogatás valahogy évek óta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványhoz folyik be. A szervezet nem ad ki információt arról, mire fordítják a társaságiadó-kedvezményből befolyó pénzeket. Egy bíróság ismét úgy ítélte meg, hogy a tao-pénz is közpénz.
Első fokon pert nyert a DK a Székesfehérvári Törvényszéken a tao-pénzek ügyében - közölte a párt a honlapján.
Az ítélet értelmében a társaságiadó-kedvezményekből (tao) származó pénzek is közvetett állami támogatásnak, tehát közpénznek minősülnek, mivel általuk az állam egy bevételi forrásról mondott le. A bíróság határozata értelmében az alapítvány nem titkolhatja tovább, mire fordította a cégektől érkező támogatást, legalábbis a 2011 júliusától 2012. decemberig terjedő időszakban, valamint 2015. novembertől 2017. februárig.
(A köztes időszakra vonatkozóan egy a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú döntése szabályozza a helyzetet. Abban az ítéletben is azt állapították meg, hogy a tao-pénz közpénz.)
A legtöbb tao-támogatás évek óta a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnál landol. A DK több mint egy éve igyekszik kiperelni, mire fordították a pénzeket.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.