Az egyik fogyasztóvédelmi hatóság arra biztatja a pórul járt utasokat, hogy mihamarabb adják be a kárigényüket.
Mint korábban beszámoltunk róla, szerdán Pozsonyban hagyta Budapestre induló utasait a Ryanair. A fapados légitársaság kora esti madridi járata a vihar miatt nem tudott leszállni Ferihegyen, ezért végül a szlovák fővárosban landolt. Azt ígérték, buszt küldenek a Pozsonyban rekedt mintegy 150 utasért, de ez végül nem történt meg. A biztosító pedig közölte a reklamálóknak, hogy időjárás miatti járatkimaradás, késés esetén nem jogosultak kártérítésre.
Erre az esetre reagált a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ); pénteki közleményében azt írta a szövetség, hogy a légitársaságoknak minden esetben gondoskodniuk kell utasaik hazaszállításáról. Sem az időjárási körülmények, sem pedig a műszaki hiba nem lehet kifogás.
A FEOSZ ezért azt javasolja a fogyasztóknak, hogy minél hamarabb nyújtsák be kárigényüket, és mellékeljék a kárt igazoló bizonylatokat. Álláspontjuk szerint a cserben hagyott utasok jogosultak a hazaút költségének és a teljes kifizetett jegyár megtérítésére. Akárcsak járattörléskor, ebben az esetben is járt volna az ingyenes étkezés, frissítő, továbbá két telefonhívás-, faxüzenet- vagy e-mail-küldés lehetőségének biztosítása.
Az Európai Bíróság korábban már kimondta kötelező érvényű ítéletében, hogy a három órát meghaladó késést szenvedő utasokat hasonló kártalanítás illeti meg, mint azokat az utasokat, akiknek törölték a járatát. Az eredetitől eltérő célállomás miatt ezért ebben az esetben a fogyasztókat ugyanazok a jogok illetik meg, mint egy törölt járat utasait, olvasható a közleményben.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.