Riasztó folyamatokat lát az ENSZ a népesedésben.
Közép- és Kelet-Európa népességének negyede eltűnhet az évszázad végére, ha nem történik valamilyen nagy fordulat – állapította meg az ENSZ népesedési jelentése. Ennyi időre előre persze szinte lehetetlen jó becslést adni, mindenesetre így is látványos az adat, hogy Magyarországon alig több mint hatmillió ember élhet 2100-ra.
A tanulmány szerint a Föld össznépessége a mostani 7,6 milliárdról 11,2 milliárdosra nőhet a század végére, de eközben Európa népessége folyamatosan csökkenni fog. Nyugat-Európában annyira nem lesz nagy a baj az ENSZ szerint, a mi régiónk elnéptelenedése azonban annál veszélyesebb lehet.
A szakértők szerint Magyarország lakossága 2100-ban már csak a 62,5 százaléka lehet annak, ahányan 2000-ben itt éltünk – és ezzel még jobban meg is ússzuk a XXI. századot, mint sok más ország a környékünkön. Moldova és Bulgária népessége például a felére csökkenhet, Lengyelország lakossága is alig több, mint a fele lehet annak, mint az ezredfordulón volt. A régiónkból még Csehország járhat a legjobban, ott csupán 86 százalékára olvadhat a 2000-es adat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.