Kezdődhet az M7-es autópálya háromsávossá bővítésének tervezése.
A tervezési feladatokat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. nyílt közbeszerzésén a 1,981 milliárd forintért az Unitef-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. vezette konzorcium nyerte – állt a hétfői Közbeszerzési Értesítőben. A nyertes konzorcium tagja a Roden Kft. és az Utiber Kft. is.
A nyertes konzorcium feladata az M7-es autópálya Balatonvilágos és Budapest közötti szakaszának 2x3 sávossá bővítése tervezési feladatainak elkészítése, megvalósíthatósági tanulmány készítése, környezeti hatástanulmány és engedélyezési tervdokumentációinak elkészítése, illetve a környezetvédelmi engedély és az építési engedély megszerzése.
A közbeszerzés tartalmazza még az autópálya jobb pályájának háromsávossá szélesítésére vonatkozóan az M0 autóút és 710 sz.főút – a leendő M8-as csatlakozás – közötti szakaszra és az autópálya bal pályájának háromsávossá szélesítése Székesfehérvár és 710 sz. főút közötti szakaszra vonatkozó tervezését.
A bővítés hossza a jobb pályán megközelítőleg 72 kilométer, a bal pályán megközelítőleg 25 kilométer, mivel az M7-es bal pályája Székesfehérvártól Budapestig már háromsávos.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.