Gazdaság MTI 2017. június. 16. 06:42

Találja ki, mennyi ment el eddig a migránsok elleni védekezésre

Már eddig is százmilliárdos tételt költött Magyarország az illegális migráció feltartóztatására, az esetleges újabb feladatokra a csütörtökön elfogadott jövő évi költségvetés is tartalmaz megfelelő fedezetet – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Kezdettől fogva világos volt, hogy az illegális migráció elleni védekezés nem rendelhető alá pénzügyi szempontoknak – közölte Varga Mihály a Magyar Időknek adott interjújában.

A nemzetgazdasági miniszter szerint idén és jövőre is minden feladatra meglesz a szükséges összeg, ha kell újabb szakaszokon épülhet határzár, ha pedig az eddigiek megerősítése válik szükségessé, akkor arra is lesz fedezet.

Szerinte a kormány intézkedései nem voltak hasztalanok, ma Budapest az egyik legbiztonságosabb európai főváros. 

A biztonság pedig minden befektetésnél alapvető szempont, a visszajelzések szerint a nemzetközi szereplők értékelik, hogy a magyar kormány nagy erőket fordít a közbiztonságra – tette hozzá Varga Mihály.

A stabilitás, a rend akár eurómilliókban is mérhető eredményeket hozhat.     

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.